Az állatvédők folyamatos tiltakozása miatt hatósági rendeletre meg kell válnia ragadozóitól Thaiföld híres tigristemplomának. A buddhista szerzeteseket arra kötelezték, hogy állatkerteknek és vadasparkoknak adják a templomban élő 147 tigrist – írja az MTI.
A turisták körében közkedvelt Luangta Maha Bua templomban eddig engedély nélkül tartották az állatokat. Az állatvédők ráadásul azzal vádolják a szerzeteseket, hogy veszélyeztetett állatokkal kereskednek és "mértéktelen" tenyésztést végeznek. A hatóságok februárban átvizsgálták a templom területét és arra utaló jeleket is találtak, hogy a templom vezető szerzetese védelem alatt álló paradicsommadarakat vásárolt magánállatkertje számára
A Bangkoktól 120 kilométerre nyugatra, Kancsanaburiban lévő buddhista templom igazi turistaattrakciónak számít, ahol a látogatók közel kerülhetnek a tigrisekhez és fotózkodhatnak velük. A templom vezetősége szerint valójában csupán állatvédő programot folytatnak, amelynek keretében az állatokat arra készítik fel, hogy később szabadon engedjék őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.