Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt - írta az MTI.
Az államfő sajtótájékoztatón jelentette be az intézkedést a kairói elnöki palotában néhány órával az után, hogy 44 ember meghalt a Tanta városbeli Szent György-templomban elkövetett merényletben, illetve az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál végrehajtott robbantásban. Az elnök hangsúlyozta, hogy a rendkívüli állapot bevezetésére az ország "védelme és megőrzése" érdekében van szükség. A televízióban is közvetített beszédében azt mondta: "a terroristákkal szembeni küzdelem hosszú és fájdalmas lesz".
Az egyiptomi alkotmány értelmében a rendkívüli állapot tényleges hatályba lépéséhez még a parlament jóváhagyása is szükséges. A törvényhozásban Szíszi elnök hívei vannak többségben. Az öngyilkos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett, és további támadásokkal fenyegetett Egyiptomban.
A rendkívüli állapot bejelentése előtt az elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, és elrendelte, hogy az ország valamennyi tartományában a rendőrség megerősítése érdekében vezényeljenek ki katonákat a kulcsfontosságú létesítmények védelmére.
Először, délelőtt tíz óra körül a Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában robbant fel pokolgép a virágvasárnapi mise idején, amikor mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. Pár órával később egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. A merénylő nem jutott be a templomba, mert a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták, és ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is elítélték a merényleteket, és közleményükben arra kértek minden tagállamot, hogy működjenek együtt az egyiptomi kormánnyal a tettesek felelősségre vonása érdekében. António Guterres ENSZ-főtitkár ugyancsak közleményben emelte fel szavát a két keresztény templom elleni támadás miatt. Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét alkotják, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásának célpontjai.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.