Díjat nyert a Pannon Csillagda

Bakonybél
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 27. 18:43
Díjat nyert a Pannon Csillagda

Idén harmadik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye" elismerést. A címre a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága és a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködésben írt ki pályázatot. A program célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények a kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit ezért – a vendégbarátság jegyében – a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki hivatalosan. A díjátadó ünnepségre a Fővárosi Állat- és Növénykertnél, a Gundel Cukrászdában került sor. Különleges apropót adott az eseménynek, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete az idei Turizmus Világnap központi témájaként a turizmus és a fenntartható energia kapcsolatát emelte ki – áll az MT Zrt. közleményében.

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen tizenkilenc pályamunka érkezett, amelyeket egy szakmai munkacsoport bírált el. Az előzetes értékelés során azt vizsgálták, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek, vagyis pontozták többek között a természeti-kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat anonim helyszínbejárás során értékelték, a látogató- és családbarát jellegük figyelembevétele alapján.

A Látogatóközpont kategóriában megosztott első helyezést ért el a Pannon Csillagda (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) és a Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola (Ipoly Erdő Zrt. Vác Erdészet). A harmadik helyezett a Sas-hegyi Látogatóközpont (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) lett. Tanösvény kategóriában első a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark (Ipoly Erdő Zrt., második pedig az Élő erdő tanösvény (Írottkő Natúrparkért Egyesület).

A szórakoztatóan ismeretterjesztő Pannon Csillagdát a Travelo csapata is bejárta, és mi is nagyon szerettük. Beszámolónkat itt olvashatja el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.