Csökkent a Finnair vesztesége

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 10. 12:55
Csökkent a Finnair vesztesége

Csökkent a második negyedévben a Finnair vesztesége a légitársaság által végrehajtott költségcsökkentési programnak köszönhetően: a légitársaság 594,4 millió euró, a 2011 második negyedévnél 10 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel után 19,8 millió euró veszteséget szenvedett el, szemben az egy évvel korábbi 23 millió eurós veszteséggel.

Az év második felére a Finnair óvatosan bizakodó előrejelzést tett, ugyanakkor a bizonytalan világgazdasági kilátásokra hivatkozva esetleges "kiigazítások" szükségességére hívta fel 1700 fős repülő személyzetének figyelmét, ami átmeneti felfüggesztéseket is maga után vonhat 2012 második felében, illetve 2013-ban.

Az 56 százalékban állami tulajdonban lévő Finnair 60 repülőgépes flottájával 50 desztinációt szolgál ki. Az idei második negyedévben a társaság összesen 7100 embert foglalkoztatott, szemben az egy évvel korábbi 7500-zal.

A Finnair és a Flybe tavaly közös vállalatot hozott létre Nordic Flybe AB néven és 25 millió euró készpénzért megvásárolták a Finnish Commuter Airlines társaságot is. A Finnair további együttműködési lehetőségeket keres elsősorban Európában egy légitársasági hálózat kialakítása érdekében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.