Már nem titok, érkezik a második kisbaba Hosszú Katinkáék családjába. A háromszoros olimpiai bajnok úszózseni fotóján kétéves kislánya, Kamília ad puszit anyja terhespocakjára.
Katinka 2022-ben még versenyzett, majd kislánya 2023 augusztusában született meg. Második férjét, Gelencsér Mátét 2019-ben ismerte meg, rá egy évre komoly terveikről nyilatkoztak a Hot magazinnak. Ekkor már a családalapítás és a gyermekek száma is szóba került.
Már pár randi után feltettem neki olyan a kérdéseket, amiktől a pasik falra másznak, például hogy hány gyereket szeretne. Azt hittem, hogy Máté elszalad, de rávágta, hogy négyet-ötöt. Jövőre! Azóta megbeszéltük, hogy legalább hármat szeretnénk, és ikreknek is nagyon-nagyon örülnénk. Bár egyelőre nem tudom elképzelni a terhességet. Az úszás abbahagyása után közvetlenül még biztosan nem szeretnék teherbe esni, mert akkor mikor ereszthetek le végre egy kicsit? Abban egyeztünk meg, hogy a visszavonulásom után még két-három évet várunk a babával.
- mondta akkor Katinka, aki 2022-ben fogadott örök hűséget férjének.
Hosszú Katinka Kamília születése után még visszatért a medencébe, de nem tudott kijutni a párizsi olimpiára. Idén januárban jelentette be, végleg befejezi pályafutását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.