Kiderült, nem tesz jót a fogainknak, ha szénsavas vizet iszunk. Habár azt eddig is tudtuk, hogy a szénsavas üdítő minden tekintetben káros, most a szén-dioxiddal dúsított vízről is kiderült ugyanez. Erre pedig nem más hívta fel a figyelmet, mint Dr. Ben Atkins fogorvos, kiemelve, ő maga például soha nem iszik szénsavas vizet, mivel a buborékban lévő szénsav ugyan nagyon enyhe sav, de attól még ártalmas lehet a fogakra.
A sav ugyanis marja a fogakat, eltávolítja a védőréteget, és amikor legközelebb valami éri a fogat, ott akkor már a zománc kezd leépülni. Egy életen át pedig ez már rengeteg zománcvesztéshez vezet. A fogorvos épp ezért mindig sima vizet ajánl az embereknek, pláne azok után, hogy látott már olyan pácienseket is, akik koronájuk 90%-át elvesztették a savas reflux és a szénsavas italok miatt.
Szavaival pedig egy másik fogászati szakértő, Dr. Praveen Sharma is egyetértett:
Egy enyhén savas ital is képes kárt tenni a fogakban, mivel erodálja a zománc külső rétegét. Ha a szénsavas víz ízesített, főleg citrusos, az eróziós hatás még erősebb.
De mi mennyire savas? Alapvetően a 7-es pH érték a semleges, és ennél minél kisebb valaminek az értéke, az annál savasabb. Egy presszó például cukor nélkül 5-ös pH-val rendelkezik, tehát enyhén savas. Egy ízesített, citromos, szénsavas víz azonban már csak 3-as pH-val rendelkezik, ami így már jelentősen károsíthatja a fogakat. Ennek ellenére Dr. Atkins kiemelte, heti egyszeri fogyasztás esetén nem kell aggódni. Rendszeres szokás esetén azonban már lehet belőle baj. Épp ezért, ha valaki minden nap mégis inna szénsavasat, akkor tanácsuk szerint szívószállal tegye inkább azt és utána semmiképp ne mosson azonnal fogat, mert azzal tulajdonképpen a savat dörzsölné bele a fogakba, így még nagyobb kárt okozna, írja a LadBible.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.