A férfi, akit ünnepeltek – majd kitömték: a felvilágosodás legsötétebb botránya

Angelo Soliman Afrika területén született valamikor 1720 körül, gyermekkorában rabszolgaként hurcolták Európába. Kezdetben arisztokrata háztartások szolgálójaként élt, ám hamar kiderült: ennél sokkal több van benne. Több nyelven beszélt, kiváló sakkozó volt, és olyan szellemi adottságokkal rendelkezett, amelyek a bécsi elit figyelmét sem kerülték el. 1753-ban Joseph Wenzel von Liechtenstein herceg szolgálatába került, ami fordulópontot jelentett az életében.

• Afrikából elhurcolt rabszolga, aki a bécsi elit ünnepelt értelmiségije lett.
• Udvari kedvenc, szabadkőműves, Mozart barátja volt – mégis mindig „különlegesség” maradt csupán.
• Halála után a felvilágosodás nevében kitömték és kiállították.

Ki volt Angelo Soliman? - Az „egzotikum” ára

A Habsburg Birodalomban a fekete bőrű embereket ekkoriban ritka, egzotikus jelenségként kezelték: a rokokó világában gyakran státuszszimbólumként, élő „különlegességként” jelentek meg az előkelő udvarokban. Soliman is ebben a kettősségben élt: miközben nagyra becsült társalgópartner volt, megjelenését gyakran szándékosan keleties, feltűnő ruhákkal hangsúlyozták, hogy „idegensége” látványosság maradjon.

1760-ban Liechtenstein herceggel Itáliába utazott, hogy II. József megbízásából Isabella pármai hercegnőt elkísérjék Bécsbe az uralkodói esküvőre. Soliman alakja ma is felismerhető Martin van Meytens azon festménysorozatán, amely a menyasszony bevonulását ábrázolja: közvetlenül a hercegi hintó mellett halad, egzotikus viseletben – egyszerre megbecsült kísérőként és reprezentatív kellékként.

Az udvari kedvenc, aki sosem lehetett igazán szabad

A felvilágosodás korának uralkodója, II. József különösen nagyra értékelte Angelo Soliman műveltségét és társasági intelligenciáját. Ez a közelség okozta azonban végül a vesztét is: amikor az uralkodó egy óvatlan pillanatban a herceg előtt beszélt Soliman titkos házasságáról, a herceg ezt szolgai engedetlenségnek minősítette. 1768-ban Solimant kegyvesztettként elbocsátotta – jól tükrözve, hogy a társadalmi ranglétra legfelső foka számára is elérhetetlen cél volt.

Soliman ennek ellenére a bécsi szellemi élet része maradt: a Zur Wahren Eintracht szabadkőműves páholy tagja lett, ahol többek között Mozarttal is egy körbe tartozott, és jó barátságot ápolt Kazinczy Ferenccel. Élete során művelt emberként, egyenrangú beszélgetőpartnerként tekintettek rá – halála után azonban minden megváltozott.

Egy felvilágosult kor sötét tükre

Amikor Angelo Soliman 1796-ban meghalt, II. Ferenc császár rendelkezésére testét a Császári–Királyi Természettudományi Kabinet számára preparálták: bőrét lenyúzták és kitömték, majd lánya tiltakozása ellenére kiállítási tárggyá tették. Ágyékkötőben, tollas fejdísszel és kagylónyakláncokkal, trópusi háttér előtt állították ki, mintha nem egy gondolkodó, művelt ember lett volna életében. A „nemes vadember” kliséje végleg felülírta mindazt, amit életében elért.

Ezt a megalázó kiállítást végül az 1848-as bécsi októberi felkelés idején keletkezett tűz pusztította el. Angelo Soliman – akiről könyvet is írtak – mumifikálódott földi maradványai teljesen megsemmisültek. Gipsz mellszobra azonban még ma is látható a Bécs közelében, a Badenben található Rollett Múzeumban. 

Nézd meg a videót is Soliman életéről:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: