Történelmi hősök a képernyőn: fikció és valóság a Hunyadi-sorozatban

Július 22-én minden évben felidézzük Hunyadi János legnagyobb győzelmét. A nándorfehérvári diadal nemcsak a középkori Magyarország történetének egyik sorsfordító pillanata, de egyúttal az a pillanat is, amikor Hunyadi végérvényesen legendává vált. Most, hogy egy grandiózus sorozat, a Hunyadi formájában a tévéképernyőn is visszakaptuk őt, érdemes elgondolkodni azon, vajon kit is nézünk esténként: a történelem egyik legnagyobb hadvezérét, vagy egy modern filmes karaktert, akinek csak a neve és a bajsza hasonlít az eredetire? Cikkünkben körbejártuk a sorozatot és megpróbáltuk kideríteni, hol húzódik a vékony mezsgye fikció és valóság között.

Fikció és valóság: a látvány működik – de mit mutat?

A sorozat kétségtelenül hatásos. Nincsenek steril jelenetek, sem szépítgetés. A középkor büdös, koszos és kegyetlen – a film ezt minden jelenetével érezteti. Kukacok nyüzsögnek a sebekben, emberek halnak meg percek alatt, csatatéren, ágyban, árulásban. A látványvilág erős, sőt, néha már túl erős is.

Luxemburgi Zsigmond halála például valóságos testhorror: az udvar kétségbeesetten próbálja elviselni a király bűzös, üszkös haldoklását, miközben a halál lassan bekúszik a trónterembe. A valóság ezzel szemben sokkal szelídebb volt: Zsigmond uralkodói díszben, felöltve a koronát, magához véve az utolsó kenetet, halotti misét rendelve, tudatosan készült a halálra. És bár a lábsérülés történelmi tény lehet, a jelenet erősen túlhúzott. Látványos? Az. Igaz? Nem nagyon.

Mérgek, legendák, és egy kis Médeia

Ugyanez igaz Luxemburgi Erzsébet tragikus halálára is. A film szerint egy rókaprémmel ölték meg, amit Cillei Ulrik küldött neki – méreggel átitatva. A királyné szeme elkezd vérezni, majd meghal. Drámai? Igen. Történelmileg megalapozott? Egyáltalán nem, a valóságban csak annyi ismert, hogy 1442. december 19-én a királyné váratlanul elhunyt Győrben.

Az ilyen jelenetek mögött gyakran irodalmi toposzok állnak, mint például a mérgezett ruha, ami már az ókori Médeiában is megjelent. A középkori udvarokban persze tényleg használtak különféle mérgeket, sőt, volt példa arra is, hogy ruhát vagy könyvet itattak át halálos szerrel. De Erzsébet esetében konkrét bizonyíték nincs.

Zsigmond: császár vagy bohóc?

A sorozat karakterábrázolásán is látszik: inkább dramatizál, mintsem hiteles történelmet mesél. A filmben Luxemburgi Zsigmond például egy kissé ütődött, de jóindulatú bácsika, akit bárki leüvölthet a trónteremben. A valóságban viszont ő volt Európa egyik legnagyobb hatalmú uralkodója, német-római császár. Hogy Bécsben tolmács kell neki, mert nem érti az osztrákokat? Ez inkább egy geg, mint történelmi hitelesség, hiszen az uralkodó köztudottan hét nyelven beszélt, többek között franciául, németül, magyarul, olaszul és latinul, és nagyon művelt uralkodó volt.

És van még egy csavar: Hunyadi Vajk halála. A film szerint a hunyadi várban történik – csakhogy azt a várat a fia, János csak évekkel később építi fel. Időugrás? Igen. Filmszerű sűrítés? Az is. De ez is azt mutatja, hogy a valós események sorrendje másodlagos az alkotók, és főként a dramaturgia számára. A fő cél a történetmesélés – nem a történelemórák pontos visszaadása.

Egyházi emberek szerzetesi csuhában – de miért?

A sorozat tömörít, egyszerűsít – ez a képernyőn természetes, hiszen nézőként gyorsan kell kapcsolnunk. De néha ez túlzásba is megy. Például Zrednai (Vitéz) János, aki a filmben kezdettől Hunyadi körül van, szerzetesi ruhában. A valóságban azonban világi pap volt, és a film cselekményének idején még csak 18 éves, politikai szerepe pedig akkoriban nem volt számottevő.

De ezeket a túlzásokat még elnézné a néző – ha nem lenne néha olyan érzése, hogy a történelmi díszletek között valójában egy modern mesét néz. És talán ez a sorozat legnagyobb hibája. A párbeszédek stílusa, a szereplők viselkedése inkább egy XXI. századi forgatókönyvíró fejéből pattant ki, mintsem egy krónikából.

A jó, a rossz – és a fekete-fehér világ

Cillei Ulrik szerepe a sorozatban erősen leegyszerűsített: a főgonoszként ábrázolt alak személyes tragédiája – gyermekei halála – a történet idejétől évekkel korábban történt. Bár ez a veszteség mély hatással lehetett rá, a sorozatban megjelenő alak inkább egy rajzfilmszerű főgonosz, semmint a történelmi személy komplex ábrázolása.

Hasonlóan számító, negatív szerepben tűnt fel Visconti, Milánó hercege, Habsburg Frigyes, illetve Újlaki Miklós alakja is, noha az ő szerepében legalább a sorozat végére látható a jellemfejlődés.

Hőskép vagy valóság?

Felmerül a kérdés: baj ez? Tényleg gond, ha a Hunyadi sorozat nem ragaszkodik minden történelmi részlethez?

A válasz talán az, hogy attól függ, mit várunk. Ha egy látványos történelmi fantasy-t, ahol van hős, gonosz, vér és szerelem – akkor a sorozat működik. Ha viszont történelmet keresünk, árnyalt karaktereket, valós dilemmákat, akkor csalódnunk kell.

Az viszont biztos: Hunyadi János nem szobor volt, hanem hús-vér ember. Ha csak a márvány talapzatról nézzük őt, elveszítjük a lényegét. A film túlzásaival együtt is segíthet közelebb kerülni hozzá – ha tudjuk, hogy amit nézünk, az nem történelem, csak történet, ami közelebb hozza a nézőhöz az adott történelmi korszakot.

A Hunyadi-sorozat nem tananyag, és nem is annak készült. Nem történelemórát kapunk, hanem egy magyar Trónok harcát. A neveket ismerjük, a helyszínek ismerősek – de minden más inkább fikció, mint valóság. Ha ezt elfogadjuk, akkor tökéletesen élvezhető. Ha viszont összekeverjük a történelemmel, akkor könnyen torz képet kapunk.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: