„A karácsonynál is jobban várjuk a busójárást” – Négy generáció óta öröklődik a busómaszkfaragás mestersége

A busójárás hagyományának fontos eleme a sokác népviselet és a jellegzetes, állatbőrre emlékeztető, szőrmés, ijesztő jelmez.  A Hafner család busómaszkfaragó öröksége Kalkán Mátyástól ered, akinek stílusa a mai napig fontos viszonyítási alap Mohácson. Ő volt a nagyapja Hafner Miklósnak, aki lelkesen mesél a legfontosabb hagyományokról.

• A busójárás a mohácsi farsang legfontosabb hagyománya.
• A Hafner család négy generáció óta farag busómaszkokat.
• Az ősi mesterség ma is élő része a télűző szokásoknak.

A busójárás eredete, a család története

Az ősi mesterség ma is élő része a télűző farsangi hagyományoknak. A busójárás időpontja minden évben a tavaszi napfordulót követő első holdtölte utáni vasárnaphoz igazodik, a farsang utolsó csütörtökétől hamvazószerdáig tart. A városi legenda szerint a busójárás eredete a törökök vérrel festett maszkokkal való elkergetéséhez kötődik, de a család számára ez elsősorban egy féltve őrzött szakmai örökség.  

A busójárás egy élő hagyomány: nagyapja tudását viszi tovább

A Hafner család négy generáció óta farag. Kalkán Mátyás kezdte, akinek a lánya folytatta, majd az ő fia, Miklós is elsajátította az ősi tudást. Miklós unokaöccse is álarcokat készít és tízéves fia is farigcsál már, ha teheti.

– Amikor kicsi voltam, teljesen természetes volt, hogy fent lógnak az álarcok a falon. Nem is emlékszem rá, hogy mikor öltöztem be először busónak, számomra nagyon természetes volt ez az egész. Magát az álarckészítést sajnos nem tudtam az anyatejjel magamba szívni, mert hat- vagy nyolcéves voltam, amikor a papa meghalt. De előtte is éveken keresztül Parkinson-kórral küzdött, így már nem faragott. Nekem csak emlékfoszlányaim vannak a papáról, de állítólag én rá hasonlítok külsőre és belsőre is. Ez óriási bók, hiszen ő volt az egyik legnagyobb busómaszkfaragó Mohácson – meséli Miklós, aki sokáig hallani sem akart róla, hogy folytassa a családi hagyományt. Nagyapja után édesanyja vitte tovább az örökséget, Miklós azonban egészen az érettségiig nem nyúlt vésőhöz.

– Ez egy ilyen sokác dolog is, hogy nem szeretjük, ha valamit ránk erőltetnek. Hiába mondogatta anyukám és mamám is, papa felesége, hogy kezdjek el faragni, akkor azt gondoltam, hogy csak azért sem. Valamikor az érettségi környékén fogalmazódott meg bennem, hogy mégis megpróbálkoznék vele, de akkor már a saját elhatározásomból. Ekkor anyukám megkérte a papám egykori tanítványát, hogy tanítson meg faragni, aki igent mondott rá. Így tanultam ki az egészet. 

 – részletezi Miklós, aki mára Népművészet Ifjú Mestere-díjas lett, és kisfia is örömmel farag mellette. A hagyomány pedig a készítés módjában is tovább öröklődött a családban, Miklós ugyanazzal a technikával vési a busóálarcokat, mint anno híres nagyapja.

– Ugyanúgy vésővel, kalapáccsal és satuval dolgozok, nálam a technika nem nagyon változott. Sőt, én még vérrel festem az álarcaimat, ahogy azt eredetileg is tették az emberek. De a papa stílusa – arányaiban és formájában – mérvadó még ma is, nem csak nálam, de sok más mohácsinál is. Ő ugyanis az elsők között volt, aki saját stílust alakított ki a busómaszkfaragásban.

Az álarcoknak megvannak a maguk szabályai

A busójárás forgatagában nem mindegy, hogy milyen maszkot visel az ember. Ha valami nem megfelelő, azt a mohácsiak ki is nézik vagy jelzik, hogy nem odavaló. De régen létezett egy igazi busókódex is, amit a mesterek raktak össze, hogy segítsék a fiatal faragókat. Ebben például leírták, hogy kerülni kell a rikító színeket és az alapvető elemek is ebben voltak lefektetve. 

– Hasonló rész minden maszkon a homlok, az arc és az állrész. Az, hogy valakinek bordázott az álarca, vagy épp kerek, hogy húzott a szeme, vagy inkább ovális, abban nincs különösebb megkötés. Az arányok azok, amik fontosak, de az, hogy mekkora az álla, mosolyog a szája, vagy mérges, vagy épp milyen a foga, az sincs megkötve. Én például a fogánál mindig jobb oldalon, alul, jobbról a másodikat, vagy a harmadikat ütöm ki, hogy beférjen a fűrész. Illetve a hagyományok szerint állati vérrel festem az álarcot. Ennek régen az volt az oka, hogy nem voltak még festékek, de mi még ma is így készítjük őket. Ugyanis az egyik előnye a festékkel szemben, hogy látszik az álarcnak a kora. Minél idősebb egy vérrel festett darab, az annál sötétebb lesz. Egy egészen régi például már befeketedik. A maszkokat mindig környű fából készítjük, fűzfából vagy hársfából, hogy könnyebb legyen faragni, és hogy könnyű legyen viselni. A szarvakat a legnagyobb kihívást beszerezni, mert most már úgy tartják a birkákat, hogy ne legyen szarvuk. Nekünk például Erdélyből hozzák – meséli Miklós, mi minden kell egy jó műhöz. A hozzávalók beszerzése már magában legalább 20 ezer forintba kerül és akkor még a mester nem is dolgozott rajta. Ennek ellenére Miklós nem kér értük pénzt, mindet elajándékozza. Édesanyja viszont eladásra és kiállításra is készít busómaszkokat, ami az egész éves munkáját kiteszi. A busójáráson Miklós édesanyja kiáll egy standdal és árulja a portékát, de egész évben lehet tőlük rendelni online is.

Több, mint buli: a busóálarc mögötti valóság 

– mondja Miklós. Ez egy olyan ünnepség, amit minden évben megrendeznek. Így egész évben lehet készülni a következőre. Miklós gyerekkora óta minden évben beöltözik busójáráskor, sőt, saját busócsoportjuk is van a barátaival. A népszokást kisfiának is átadta, aki bár már Ausztriában született, farsangkor teljesen ösztönösen öltözik be busónak és veszi fel az álarcot Mohácson. 

– Azért jó felvenni ezeket a holmikat, mert ilyenkor az ember valaki más bőrébe bújhat és busóként „bármit megtehet”. Civilként például nem mennék oda megsimogatni egy rendőrt, vagy nem szórakoznék vele, de így megtehetem. Minden farsangi népszokás jelen van ilyenkor: a féktelen mulatozástól, a maskaraöltésig, az, hogy más bőrébe bújhatsz, vagy hogy esetleg leszámolsz a haragosoddal, mert be vagy öltözve, és megtámadod, ezek mind jelen vannak. 

Én persze van, hogy megviccelem a barátaimat egy új álarcba bújva. Bár ez az egész nagyon jó buli, de nagyon fárasztó is. A végére már fáj mindenünk, az álarc is nyomja a homlokot és az állat, ráadásul nehéz kilátni belőle. Úgyhogy, aki busó elé kerül, az vigyázzon, mert lefelé nem nagyon érzékelünk semmit. De a bunda is nagyon nehéz. Viszont megéri, már a fiam is beöltözik, de sokan a kisbabákat is ilyen holmikba bújtatják. Még alig tud menni a kicsi, de már rajta van a maszk, vagy a babakocsiban tolják a kis busót, ez ilyenkor nagyon komikus tud lenni. De figyelnie is kell a kisgyerekkel érkezőknek, mert ahogy mondtam, nem látunk lefelé – avat be minket Miklós. A Hafner család nemcsak őrzi a hagyományokat, de együtt is él velük. Bár Miklós már 14 éve Ausztriában lakik a családjával, ott is folytatja a faragást és folyamatosan képzi magát. Később pedig a tervei között szerepel, hogy hazajön, és Magyarországon alapít egy iskolát, ahol továbbadhatja nagyapja tudását. Fontosnak gondolja ugyanis, hogy ne hagyjuk kiveszni a szokásokat, és ami érték, azt őrizzük, tanítsuk és vigyük tovább.

Kattints az alábbi videóra, és nézd meg milyen volt a Mohácsi Busójárás 2023-ban:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: