Városi legenda a busójárásról - A törököt kergették el a vérrel festett maszkokkal

Sokácok téltemetése

A népi monda szerint a török hódítók elől a dunai mocsárvilágba, a Karapancsa mocsarába menekült sokácok elzavarták a törököket: ijesztő, vérrel festett faálarcokba és birkabőrbe öltöztek, és csónakokkal átkeltek a Dunán az éj leple alatt. Különböző, maguk készítette eszközökkel zajongtak. A törökök a meghökkentő maskarások láttán rémülten, hanyatt-homlok menekültek a városból. Ennek a legendának azonban nincsen történelmi alapja, a busójárás máshonnan jön: szláv és török népek körében sok helyen és néven ismertek hasonló erdei szellemek. A magyar busómaszkok a bolgár-török kukerihoz hasonlítanak leginkább.

A halhatatlanná vált népszokást valóban a Mohács környékére betelepült horvátok, a sokácok (šokci) hozták magukkal, de nem úgy, hogy az éj leple alatt halálra rémítették a törököket. Eredetét tekintve ez a népcsoport téltemetése, tavaszköszöntése. A mohácsi busójárás első írásos megemlítése 1783-ból maradt fenn. A város utcáira az 1930-as években került mint turisztikai látványosság, korábban csak a sokácok által lakott városrészen belül zajlott.

Nők haját húzgálták

A busók öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amire színes, gyapjúból kötött, cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát öv vagy marhakötél fogta össze a derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett, birkabőrcsuklyás álarc. De vannak „szép busók” is, akik sokác népviseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakok.

A busók feladatai közé tartozik a nőnemű fesztiválvendégekkel való ártatlan „játszadozás” is. Etikai kódexük azonban nem szabályozza pontosan, mi is az illendő viselkedés az ünnepséget látogatókkal szemben. Korábban a nők haját húzgálták az utcán, hogy minél nagyobbra nőjön. Az ünnepség fénypontja volt a főtéri viaskodás a férfiak között, ami régen a férfivá avatást jelentette.

Másik tudatállapot

A beöltözött busókat kísérik a jankelék – rongyos ruhába öltözött fiúk –, akik arcukat ronggyal vagy harisnyával takarják el. Az a szerepük, hogy távol tartsák az utca népét a busóktól. Régen hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a közönséget, főképp a lányokat.

Hajdanán a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!"-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról házra járva kifejezzék jókívánságaikat, elvégezzék varázslataikat, és részesüljenek azokban az étel-ital-adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük. De a busók nem csak csoportokban járják a várost, vannak köztük „egyedülállók” is.

A busókra nem vonatkoznak a hétköznapokban megszokott morális szabályok. Ilyenkor sajátos, „felfüggesztett” állapot jellemző. A szerepnek nagy vonz-ereje van, hiszen az inkognitó és a maszk alatti „másik világ” egy sajátos tudatállapot, a transzformáció megélése is.