válás, idős házaspár, házasság

Ettől rettegnek az 50 feletti házaspárok – Egyre több kapcsolat végződik “szürke válással”

test és lélek
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 11. 10:15
Talán közös erővel felneveltetek már néhány gyermeket, akik kirepültek fészekből, most pedig újra kettesben maradtatok, de ez már nem az a romantikus időszak, mint a kapcsolatotok elején. Egyre több 50 év feletti pár dönt úgy, hogy külön utakon folytatja, ezt a jelenséget nevezzük “szürke válásnak”.

Miután egy házaspár átvészelte élete legmegterhelőbb időszakát, felépített egy otthon, felnevelte a gyerekeket, visszafizette a hitelt és számtalan mély ponton ment keresztül, joggal hihetnénk, hogy ez a kapcsolat örökké fog tartani. Azonban a statisztikák szerint az utóbbi időben a “szürke válások”, azaz az 50 éves kor feletti szakítások megduplázódtak.

válás, szürke válás, házaspár
Eláruljuk, miért dönt annyi 50 éves kor feletti pár a válás mellett
Fotó: Dmytro Zinkevych /  Shutterstock 

Miért nőtt meg ilyen mértékben a “szürke válások” száma?

Az évtizedek alatt a párkapcsolatokról és házasságokról alkotott ideális kép, teljesen átalakult, a válás pedig sokkal elfogadottabbá vált, mint nagyanyáink idejében. Ha ma valaki boldogtalan kapcsolatban él, bátran kiléphet belőle, mivel ez a drasztikus lépés szinte az egész világon általánossá vált. Emellett a nők helyzete (a legtöbb országban) is rengeteget javult, hiszen tanulhatnak és fizetett munkát vállalhatnak, amire korábban nem volt példa. Ez pedig lehetővé tette, hogy egyedül is tudjanak boldogulni az életben és kiléphessenek egy megromlott házasságból.

Emellett az orvostudomány is rengeteget fejlődött, ami hozzájárult az élettartam növekedéséhez. Így annak a gondolata sem olyan csábító már, hogy sokáig benne ragadjunk egy rossz házasságban. Hiszen bőven van még időnk arra, hogy újra ránk találjon a szerelem és még több élményt gyűjtsünk. A "szürke válás" mégis nagyon megterhelő lehet lelkileg. De vajon miért?  

A “szürke válást” néha az özvegységhez hasonlítják

Gondolj csak bele, minél tovább az életed része valaki, annál nehezebb lesz elengedned, ezért a “szürke válást” néha úgy írják le, mint az özvegységet.  

Bizonyos értelemben ugyanaz a veszteségérzet, mint amikor 25-30 éve vagy együtt valakivel. Van egy közös életetek, amelyet drámaian megváltoztat a kapcsolat vége függetlenül attól, hogy hogyan végződik 

– magyarázta Dr. Kelly Cichy családtudományi professzor a Women’s Helath-nek.

Azonban minél előbb történik meg ez a hatalmas fordulat az életedben, annál több időd lesz feldolgozni mind érzelmileg, mind pedig anyagilag. Egy korábbi kutatás szerint ugyanis míg a fiatalabb generációk 1-2 év alatt kimásznak a gödörből, addig ez az idősebb korosztálynak akár 4 évig is eltarthat.

válás, jegygyűrű, szomorú férfi
A "szürke válást" néha az özvegységhez hasonlítják
Fotó: skynesher /  GettyImages

A következő lépések segíthetnek átvészelni a “szürke válást”

  • Vedd magad körül szeretteiddel: ebben az időszakban rendkívül fontos, hogy elég időt tölts a családoddal és a barátaiddal, mivel a magány könnyen szorongáshoz vagy depresszióhoz vezethet.
  • Bátran kérd terapeuta segítségét: amennyiben van rá keret, érdemes lehet szakember segítségét kérni, aki segít feldolgozni a történteket és támogat a nehéz időszakban.
  • Vázold fel a pénzügyi tervedet: amennyiben megteheted, kérd pénzügyi tanácsadó segítségét vagy nézz utána az interneten, hogyan tervezz költségvetést, ugyanis a pénzügyek intézése a válás egyik legrosszabb része.
  • Tartsd szem előtt a jövődet: természetes, hogy a válás rengeteg negatív érzést kelt benned, viszont gondolj, arra, hogy ez egy élményekkel teli időszak lehet, amelyben megújulhatsz és önmagad legjobb változatává válhatsz.

Az alábbi videó megtekintésével még többet tudhatsz meg a témáról:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.