egészség

Zsírral vagy olajjal süssünk? Végre kiderült az igazság

sv

Létrehozva: 2023.04.23.

A háziasszonyok körében valóságos szekértáborok alakultak ki azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mivel érdemes sütni: zsírral vagy olajjal? Most a kérdés megoldódni látszik.

Ha odakucorodunk a nagymamánk konyhájába, és figyeljük, ahogyan főz, akkor szinte biztosan azt látjuk majd, hogy gondolkodás nélkül sertészsírral készíti az ételeket. Ez nem meglepő, hiszen az előző évezredben nem is volt kérdés, hogy mivel érdemes sütni: nem volt más, csak zsír, éppen emiatt nem is kellett problémázni a kérdésen. Időközben azonban berobbantak alternatív zsiradékok is, és egyre szélesebb a paletta. És megfogalmazódott az örök kérdés: zsírral vagy olajjal süssünk? Mutatjuk a megoldást!

olaj
Sokan már az olajra esküdnek. Fotó:   Pixabay

A disznózsír elleni hadjárat a hetvenes évekre tehető, amikor ugyanis Amerikában kijelentették, hogy rendkívül káros az egészségre, hiszen növeli a koleszterint, és emiatt hozzájárul a szívbetegségek kialakulásához. Ezért aztán az egész világon terjedni kezdett a nézet, miszerint a disznózsír szörnyű, és le kell cserélni olajra. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy milyen olajra. Fontos kérdés, hogy a zsiradéknak mely fajtája az, amely tényleg egészségesnek számít sütésnél és főzésnél, hiszen arra kell törekedni, hogy ezt fogyasszuk. 

Az ismeretes, hogy a szervezetnek szüksége van zsírra, mindazonáltal különbséget kell tennünk jó és rossz zsírok között. A rossz zsírok azok, amelyek negatív következményekkel járnak az egészségre nézve, a jó zsírokra azonban mindenképpen szükségünk van. Az állati eredetű zsírokban (nálunk leginkább a disznó-, a kacsa- és a libazsír népszerű) sok ilyen rossz zsír található, amelyek növelik a magas koleszterint, és a belső szervek elzsírosodásához vezethetnek. Ezért érdemes ezeket kerülni, helyette pedig növényi alapú zsiradékokat használni. 

De az sem mindegy, hogy milyen növényi alapú zsiradékot használunk! A szervezetünknek ugyanis szüksége van ómega-3 és ómega-6 zsírsavakra is, melyek közül előbbi sokkal ritkább és drágább, de egyiket sem tudja előállítani a szervezetünk. A tapasztalat az, hogy a feldolgozott készételek, növényi olajok és gyakran fogyasztott magvak rendkívül sok ómega-6-ot tartalmaznak, azonban nem fogyasztunk olyan ételeket, amelyek ómega-3-mat tartalmaznak. Ezért aztán a zsiradék kiosztásakor arra kell törekednünk, hogy az ne ómega-6-ot, hanem ómega-3-mat tartalmazzon. 

- A megfelelő Ómega-zsírsavarány elérése és fenntartása érdekében érdemes kerülni az Ómega-6-ban bővelkedő olajokat és zsírforrásokat, hiszen abból így is, úgy is elegendő jut a szervezetünkbe, és helyette inkább az Ómega-3 forrásokra koncentrálni vagy akár táplálékkiegészítő formájában is pótolni az Ómega-3 zsírsavakat

- nyilatkozta egy szakértő az Origónak. Érdemes tehát sütés és főzés céljára kókuszzsírt vagy kókuszolajat használni, ez ugyanis tökéletesen egészséges, hiszen a telített zsírsavaknak jó forrása. Arról se feledkezzünk meg, hogy a hidegen sajtolt olajok (például az extra szűz olívaolaj) valóban nagyon egészségesek, de csak hidegen. Felmelegítve, sütésre használva kifejezetten káros, rákkeltő is lehet. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/8dMsXpVJNyothFynB0x3_DLKzk_x6rr4xdYchVKc0T0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2YTAxZDFmNzY1ODQzYjRhMTI3ZTZhMzM4ZDE2MGEx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kávézaccot szórt a nejlonharisnyába: elképesztő, amit ezután művelt vele

Hihetetlen, hogy egyesek mire képesek.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713529818
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713529818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy