Test és lélek

Jansik Szilárd: Szeretem a szabadságot

Bors

Létrehozva: 2020.02.17.

Ön mennyire követi a horoszkópokat? Mennyire hisz a csillagjegyekben? Jansik Szilárd sportolót kérdeztük, ő miként viszonyul születési jegyéhez.

Forrás: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

– Nem készítettek még az életemet előrevetítő horoszkópot – mondta Jansik Szilárd, az Európa-bajnok magyar vízilabda-válogatott játékosa. 

– A Kos jegyében születtem, több dologban is kipróbáltam már magam. Gyerekként teniszeztem és vízilabdáztam, de fociztam és atletizáltam is. Az első kettőt csináltam komolyabban, aztán jött az az idő, amikor az egyik mellett döntenem kellett. Társasági ember va­gyok, nem na­gyon szeretek egyedül lenni, és a vízilabdában tetszett, hogy jó volt a csapat, ezért emellett maradtam. Amikor ez megtörtént, akkor már kitűztem a célokat is: bekerülni a csapatba, minél jobb eredményeket elérni és az elsődleges cél sportolóként az olimpia lett. A kitartás nagyon fontos volt.

– Húszévesen volt egy holtpont, amikor kiderült, hogy nyaki porckorongsérvem van, de meggyógyultam. A felépülés után jobb játékos lettem és válogatott csapattag. Fontosak az elismerések és a visszacsatolások. Jellemző rám a kosok temperamentuma, de a fejemet nem veszítem el, mert az ártana a csapatjátéknak. Legfeljebb mérgelődés van egy bírói ítélet miatt. A medencén kívül nagy százalékban megmondom a véleményem, de konfliktuskerülő vagyok. Szeretem kipróbálni magam veszélyesebb dolgokban is. Ilyen például 15 méter magasból a sziklaugrás, persze úgy, hogy előtte átnézzük, hogy biztonságos-e az érkezés. Kosként szeretem a szabadságot, nem szeretem, ha korlátok közé akarnak szorítani, de ezt másoknak is biztosítom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007616
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007616
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007616
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007616
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007616
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje