Valódi krízis elé nézünk - nyilatkozta Gabriel Alcoba, az Orvosok Határok Nélkül kígyómarásokra specializálódott tanácsadója. A szóban forgó antiméreg a Fav-Afrique 10 különböző méregnek is hatékony ellenszere. Gyártója, a Sanofi 2014-ben beszüntette a termelését, az utolsó szállítmányok 2016 júniusáig használhatók, így kevesebb, mint egy év múlva nem lesz bevált szer a piacon.
Évente mintegy 5 millió embert marnak meg a kígyók világszerte. A szer nélkül viszont több tízezerrel, sőt - egyes szakértők szerint - akár 100 ezerrel nőhet a végtagamputációk és a halálesetek száma.
Az Orvosok Határok Nélkül felszólított az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint több gyógyszeripari céget és jó néhány ország kormányát, hogy vállaljanak vezető szerepet a probléma megoldásában.
Annál is inkább, mert míg a kígyómarás kezelése 250 és 500 dollár, azaz mintegy 70 és 140 ezer forintba kerül átlagosan, ami az érintett afrikai országok többségében nagyjából négyévnyi fizetésnek felel meg.
A Sanofi úgy reagál, hogy az olcsóbb konkurencia miatt vonul ki erről a piacról, és inkább a veszettség kezelésekre koncentrál. Az Orvosok Határok Nélkül ugyanakkor arra figyelmeztetett: más kígyómarás elleni szerek hatékonyságát és biztonságosságát még nem
vizsgálták kellőképpen. A Sanofi egyébként 2010-ben jelentette be, hogy felhagy a termék gyártásával, és ekkor felajánlotta, hogy megosztja az antiméreg receptjét más gyártókkal. "Furcsa számunkra, hogy az érintettek 5 év elteltével kezdenek foglalkozni a problémával" - fogalmazott Alain Bernal, a Sanofi szóvivője.
Megfelelő antiméreg hiányában legnagyobb veszélyben Afrika dél-szaharai vidékén élők vannak. Itt évente 30 ezren halnak meg kígyómarás miatt. Elsősorban a szegényebbek érintettek az ellenanyag korlátozott hozzáférése, anyagi okok és a nagy távolságok miatt. agy távolságok miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.