Olyat teszek, amire a zsarolásával magát nyeregben érző Liza egészen biztosan nem számít, elrugaszkodom, és teljes testemmel a falnak szorítom.
Azt akarom, hogy érezze, könnyűszerrel kiszoríthatnám belőle a szuszt. Még akkor sem tűröm a fenyegetést, ha végeredményben a kedvemre való, egy életre az agyába kell vésnem, hogy velem nem packázhat. Ahogy hátával a falnak ütközik, megbillen, majd amint igyekszik magától eltaszítani, lelöki a mögötte függő fotót, az üveg kitörik a keretből. A csörömpölést követő siket csend körbeölel bennünket.
– Hozzászokhatott, hogy a férfiak többsége a legkedvesebb játékszereiket is tönkreteszik egy idő után. Elkoptatják, összetörik, elunják vagy egész egyszerűen kihajítják – morgom a magázódáshoz ragaszkodva, közvetlenül a szájába. – Én más vagyok. Nagy becsben tartom a játékaimat.
– A játékodként tekintesz a nőkre? – következetesen tegeződő kérdésében ott a kihívás. – Lélegző gumibabaként?
– A szexre tekintek játékként – pontosítok. – Egymás játékszerei vagyunk.
– Akarattalanok, akik nem állhatnak ellen egymás kéréseinek – fejezi be a gondolatot.
Bólintok: – Ha azt szeretnéd, hogy a játékszereddé váljak, ne feszegess, mert könnyen eltörök.
Fejét a falnak dönti, alsó ajkába harap, tekintetével a számat szuggerálja. Tudom, szíve szerint most azonnal csókolna, de letámadás helyett inkább csalogat, aztán kihívóan elvigyorodik és övön aluli ötlettel rukkol elő: csípőjét ringatva ágyékát újra és újra az enyémhez dörgöli. Engem is meglep, hogy habár a közelmúltban jártam a csúcson, újfent kalandra készen állok. Hosszan elnyúló túrát ígér a szituáció.
Liza cserfessége némiképp aggaszt, tapasztalataim szerint a hasonló intenzitással rajtoló viszonyok a női oldalról általában kétféleképpen végeződnek: vagy a szokásos sárdobálással vagy… Égető szerelemmel. Még szerencse, hogy esetünkben mindkét lehetőség előre kiküszöbölt, a mocskolódás titkaink miatt önveszélyes mutatvány volna, a szerelem netalántán fel-fellobbanó lángjait pedig Liza házassága oltja. Tekintetében mégis ott csillog a szabadesés lehetősége. Könnyen magával ránthat.
Megragadom a csuklóját és a karját szétfeszítve a falhoz szegezem. Fojtottan felnyög. A fülébe szuszogom: – Hetente legalább öt alkalommal játszani akarok magával.
– Egészen biztosan bírsz annyit? – cukkol.
– Amikor találkozunk, egy pénzérme feldobásával döntjük el, melyikünk irányít – folytatom, forró leheletem az érzékeny, kecses nyakát simogatja. – Minden egyes találkozónkra piszkálja fel a legmélyebb vágyait! Azokat, amelyeket még soha senkivel nem élhetett ki – libabőrössé válik. – Azt akarom, hogy az összes találkozónk elementáris újdonságként maradjon meg az emlékeiben. Hogy velem kóstolja végig a rendhagyóság ízeit – csípője hosszan az enyémnek feszül, oly mértékben lüktetek odalent, hogy azt a ruháinkon keresztül is biztosan érzi. – Azt akarom, minden külön töltött percben azt kívánja, bárcsak magában érezne.
Ahogy szuszogása szóról szóra egyre hangosabb, úgy szorítom erősebben a csuklóját. Kinyögi magából: – Csináld már! – reszket a hangja, ahogy az első találkozónk idején.
Elvigyorgom: – Mondott valamit, Reszkető? – kajánul hozzáfűzöm: – Ha akar tőlem valamit, ordítsa ki magából!
(folytatjuk)
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
