Félbemaradt kalandunk során szerzett tapasztalatok alapján azzal már tisztába kerültem, hogy Lizának nincsenek ellenére a szokatlan, már-már arcpirító szexuális játékok.
De hogy az étterem telefonját használva, a mosdójába zárkózva, a hangomra nyúljon magához, miközben a vendégtérben a vőlegénye éppen egy újságíróval beszélget… Ez a fordulat még engem is elámít, és természetesen pillanatok alatt felizgat. Mentálisan magamévá tehetem a mocskos gondolataimmal. Kár, hogy a képzelet édeskevés…
– Mit tenne velem, ha most otthon lenne, én pedig megjelennék az ajtajában? – szuszogja kérdését Liza.
– Jöjjön el hozzám, és megtudja! – vágom rá, de persze nincsenek illúzióim, nem fog otthagyni csapot-papot, csak egy kis feslett játékra vágyik.
– Ne rontsa el! – leheli. – Képzelje el, hogy ugyanazt a rúzst viselem, amely az előbb felizgatta. Mit tesz velem?
A helyzet letaglóz. Ez a nő fogást talált rajtam. Én akartam zavarba ejteni a telefonhívással, ezzel szemben ő okoz nekem kínos pillanatokat azzal, hogy suttogott malacságai hallatára a nadrágom csaknem szétfeslik ágyéktájon. Bármennyire szemérmetlen, amit művel, ő egy zárt fülkében, egyedül búgja hevítő szavait, én eközben – bár behúzódtam egy kapualjba – a nyüzsgő város kellős közepén vagyok. Fontolóra veszem, hogy a körülöttem járkáló emberekre fittyet hányva kiszabadítom magamat odalent, aztán mégis jobb belátásra térek. Nem vagyok szatír. Közel lakom, akár haza is siethetnék, hogy gond nélkül könnyíthessek magamon, de dudorodó gatyával végigsétálni az utcán legalább annyira közszeméremsértő volna, mintha bokáig tolnám. Jobb ötlet híján a fakapuhoz fordulok, szabad kezemmel nekitámaszkodom, úgy felelek Lizának:
– Ahogy becsukódik maga mögött az ajtó, emlékeztetem, hogy bármi is történik kettőnk között, nem mondhatunk a másiknak nemet. Amennyiben valamelyikünk mégis megteszi, az aktus véget ér.
– Rendben – helyesel, mintha valóban előttem állna. – Hogy folytatja?
Azzal, hogy jelen időben beszélünk, a játék még izgatóbb.
– Térdeljen le elém!
– Utasít vagy kér?
Eltűnődöm, milyen válaszra számíthat, majd annak tükrében, hogy tudom, fantáziálgatásában az ember általában nem önérzetes, azt felem: – Utasítom.
Fojtottan felnyög. Magam elé képzelem, ahogy szabad kézfeje a combja között hullámzik.
– Kicsatolom a nadrágszíját – rebegi. – És lehúzom a cipzárt.
Ez őrület! A nadrágomban érzett lüktetéstől ökölbe szorul a kezem, tehetetlenségemben a kapura sújtok. Felszakad a bőröm, de tesztoszteron csillapítja a fájdalmat. A vágy elém vetíti Liza önkényeztetésének képét, és közben azon aggódom, miként fogom józan ésszel végighallgatni a nyögdécselve folytatott, rendhagyó telefonszexet, a nadrágon keresztül megmarkolom magamat.
Nem teheted! – feddem magamat, és bár máskor ölni tudnék ezért a fordulatért, most szó szerint fellélegzem, amikor tompán ugyan, de áthallik a kopogás, majd az aggodalmas kérdés: – Asszonyom, minden rendben van odabent!?
– Jól vagyok! – felel egy tetten ért izgatottságával Liza.
– Elnézést, de szükségünk volna a tele… – az átszűrődő mondat második felét már egyáltalán nem hallhatom. A vonallal együtt ez a kalandunk is megszakad.
(folytatjuk)
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
