Barátnője hordta ki a bénult lány babáját

vagyesvegzet
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 02. 21:00
Rachelle Friedman Chapman élete egyetlen tizedmásodperc alatt változott meg 2010. május 23-án.
Bors

 A saját lánybúcsúján az egyik nyoszolyólány belelökte a medencébe, a tréfa azonban tragikusra sikeredett, a hatos csigolyája olyan súlyosan megsérült, hogy Rachelle lebénult.

Az első kérdése nem is saját állapotára vonatkozott.

– Ettől még lehet gyerekem? – kérdezte a mentőorvost, aki akkor még nem tudott válaszolni neki. – Amióta megismertem Christ, másra sem vágytam, mint arra, hogy legyen gyerme­künk, igazából semmi más nem érdekelt, csak ez – magyarázta meg akkori kérdését Rachelle.

Nem sokkal később az orvosok megadták a választ, a gerincsérülése megengedné a terhességet, de a sérülés maradványaként annyira alacsony lett a vérnyomása, hogy gyógyszeres kezelésre szorul, emiatt nem vállalhatott babát. Egy barátnője, Laurel Humes sietett a segítségére. Még 2004-ben ismerkedtek össze a főiskolán, Laurelnek és férjének már van egy gyermeke, de amikor megtudta, hogy Rachelle-t és Christ milyen kétségek gyötrik, azonnal a segítségükre sietett.

Ő hordta ki kettejük gyermekét, a kis Kaylee-t, aki idén április 18-án született meg, és immár a család észak-karolinai otthonában élvezi szülei szerető gondoskodását.
 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.