Két váláson van túl, két éve azonban úgy tűnik, végleg rátalált a szerelem Pintácsi Vikire. Párjával, Ivánnal közösen nevelik Viki három gyermekét, s sok időt tölt velük a férfi 13 éves kislánya is. Az énekesnő boldog, azt mondja, a szerelem ad erőt az üzleti sikereihez is.
– A válások után, három gyerekkel, negyvenen túl nem lehet egyszerű új párkapcsolatot létesíteni. Önnél hogyan történt?
– Ebből a szempontból nem vagyok mérvadó, mert szinte abnormálisan pozitív vagyok. Amikor Ivánnal megismerkedtünk, éppen egy nagyon nehéz időszakban voltam. Akkor maradtam egyedül a három gyermekkel, egy félkész, vakolatlan házban, Viktor fiam nem sokkal korábban hagyta abba a kemoterápiát. A betegsége miatt nem tudtam annyi munkát vállalni, mint előtte, anyagilag és szakmailag sem voltam a topon.
– Volt, aki megkérdezte, hogyan mertem egyáltalán ismerkedni. Azt gondolom, hogy az egyensúly belülről fakad, nem attól leszünk egyensúlyban önmagunkkal, hogy rendet teszünk az életünkben. Sokan gondolják, hogy csak akkor vonzhatjuk be a jó párkapcsolatot, ha minden rendben van körülöttünk, és akkor megtalálhatjuk a másik felünket. Szerintem pedig két „egész”, önmagával rendben lévő embernek kell egymásra találnia egy sikeres kapcsolathoz, hiszen ha két fél egyesül, mi lesz velük esetleg egy szakítás után? Ismertem magam, és tudtam, hogy jó társ leszek. Házias vagyok, gondoskodó, mindent meg lehet velem beszélni, viszont tudom, hogy nehéz is elfogadni például a sok állatomat és azt, amilyen laza szülő vagyok. De minél idősebb vagyok, annál inkább azt gondolom: nem jár rosszul, aki a mi szerető családunkba bekerül. (Nevet.)
– Hogyan ismerkedtek meg Ivánnal?
– 16-17 évesen egy sulibuliban találkoztunk először, de nem figyeltünk fel egymásra. Aztán évekkel később bejelölt egy közösségi oldalon. Férfiakat ritkán jelölök vissza, mert kaptam már nem egy szemtelen üzenetet. De szimpatikus volt, és onnantól kezdve rengeteget leveleztünk. Baráti beszélgetésnek indult, nosztalgiáztunk. De egy hét alatt kiderült, hogy gyakorlatilag bármiről tudunk beszélni. Írásban persze mindig bátrabban vall magról az ember, sokat meg is tudtunk egymásról. Ő is hasonlóan spirituális gondolkodású, mint én.
– Iván is elvált, és egy kislánya van. Hogyan ismerkedtek meg egymás gyerekeivel?
– Egy hónapot vártunk a bemutatással, de a fiam és a nagylányom gyakorlatilag már az első pillanattól tudta, hogy valakivel ismerkedem. Szimbiózisban élünk, úgyhogy le sem tagadhattam volna. Nagyon izgatottak voltak, mire láthatták. Az első találkozásukat az élet rendezte, ugyanis a három gyereknek egyszerre volt szülői értekezlete, és nem volt, aki a gyerekekre vigyázzon. Ivánt kérdeztem meg, hogy vállalná-e. Azonnal igent mondott. Míg lezajlottak a szülőik, készítettek egy rakott krumplit. A következő hét végén én is megismertem az ő lányát, Vikit. Januárban kezdtünk el csetelni, februárban Iván már vett egy hatszemélyes autót, hogy az összes gyerek elférjen benne, ha megyünk utazni.
– Más szerelmesnek lenni 42 évesen, amikor megismerkedtek, mint az első férje idejében?
– Pont a napokban mondtam Ivánnak, hogy én már akkor beleszerettem, amikor még csak leveleztünk, és személyesen nem találkoztunk, de tény, hogy más három gyerekkel. A szerelem érzése ugyanaz, de már jobban meggondolom, hogy kivel ismerkedek. Az „észszerűségi mutatókat” is figyelembe veszem. Nekem olyan pár kell, aki nemcsak megtűri a gyerekeimet, hanem szereti is. Ez így volt a második férjem esetében is. Egyébként mindkét volt férjemmel a mai napig nagyon jóban vagyok, a második az új szalonom felújításában segít, az első pedig bemutatót fog tartani az egészséges termékeiről az Életmód Centrumom megnyitóján.
– Hogyan lehet ennyire jó viszonyt ápolni egy válás után?
– Egy titok van: az egót kell félretenni. Időbe telik, de tanulható. Természetes, hogy egy válás során inkább az sérül, akivel közlik a szakítás tényét, de az is kárt szenved, aki véget akar vetni a kapcsolatnak. A legfontosabb, hogy ne a saját sérelmeinket, hanem a gyerekek érdekeit helyezzük előre. Teljesen agressziómentes, a megoldás felé vezető kommunikációra van szükség, és arra, hogy ha a másik fél netán megsért minket, akkor azt hagyjuk figyelmen kívül. Legyünk empatikusak, nem feltétlenül azért bánt szavakkal, mert valóban fájdalmat akar okozni, hanem pont azért, mert neki vannak fájdalmai.
– Egy sikeres üzletet vezet Nővarázsoló Műhely néven, ahol újdonságra, átalakulásra vágyó nőknek segít egy szakértő csapattal. Üzletasszonyként mennyire van szüksége egy szerető társra?
– Nagyon! Ha az ember tudja, hogy otthon biztonságban van, sokkal hatékonyabban is tud dolgozni. Az én üzletem is akkor indult be igazán, amikor megismerkedtünk. Ennek két oka is van, az egyik a lelki, a másik, hogy ő szoftverfejlesztő informatikus, a honlapjaimat is karbantartja, így tulajdonképpen kézzelfogható segítséget is nyújtott. Annak idején nemigen lett volna lehetőségem kifizetni egy profi honlapkészítő céget.
– Milyen problémával keresik meg elsősorban a hölgyek? Miért vágynak az átalakulásra?
– Volt olyan vendégünk, aki négy daganatos megbetegedés után érkezett, olyan, akit elhagyott a férje egy húsz évvel fiatalabb nőért, de olyan is, akit a török szerelme mindenéből kiforgatott. Az ide érkező hölgyeket kisminkeljük, a hajukat is elkészítjük, végül pedig csodálatos fotókat készítek róluk, amik nem azért szépek, mert jól sikerült a smink vagy a haj, vagy én volnék a világ legjobb fotósa, hanem azért, mert mire a kamerám elé kerülnek a lányok, már a lelkük is megszépül. Sokuk kikészítve, a tükör elé állva elsírja magát, mert el sem hiszi, hogy magát látja a tükörben, annyira rég volt már, hogy valaki igazi nőnek tekintette őket. A foglalkozások legalább fele lelki alapú, a nők rengeteg önbizalmat és biztatást is kapnak egy ilyen napon.
Az első csók
– Két első csókra is emlékszem, mindkettő Jancsikhoz köthető. Az elsőt én adtam az óvoda középső csoportjában. Az akkori Jancsi vékonyabb és kisebb volt, mint én. Az általános iskola hatodik osztályában viszont egy akkor nyolcadikos Jancsival csókolóztam valóban először, aki a legvagányabb fiú volt a suliban. Akkor már a fiú csókolt meg, és arra is emlékszem, hogy egy magam varrta bézs-fehér ruha volt rajtam az utolsó tanítási napon.
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
