Pokorny Lia: El kell engedni, amit nem tudunk megoldani

A Test és Lélek munkatársa egy olyan kerek­asztal-beszélgetésen járt, ahol Pokorny Lia színésznő, Szily Nóra riporter, Almási Kitti pszichológus és Jánosa Barbara, a Telenor vezető kommunikációs tanácsadója beszélgetett, hogy ők hogyan próbálnak meg kitörni saját időcsapdájukból. Az ilyen beszélgetéseket általában illedelmes tapssal köszöni meg a hallgatóság, de Szily Nóra vezetésével olyan terápiában volt részünk, ami után csak hallgatni és továbbgondolkodni lehet.

Másik felünkről nem sok szó esett. Az „egydimenziós” férfiakról, akik, ha a munkájukban sikeresek, akkor máris Valakik. A nőnek viszont nemcsak a munkahelyén kell megőriznie pozícióját, hanem szépnek, kívánatosnak, jó anyának és elbűvölő háziasszonynak is kell – kellene – lennie. De tökéletes csak akkor lehetne, ha kizárólag egy területre koncentrálna. A közmegítélés viszont kifejezetten nőietlennek tartja azokat az „egydimenziós” nőket, akik csak a karrierjükben élik meg az életüket.

Talán gyorsabban változott a nők életmódja, mint kódolt életprogramja, és ezért kerül ez a többdimenziós nem az időcsapdába. Amikor „csak” feleség, anya és háztartási alkalmazott volt, életében rend volt, mert a tradíció kormányozta. A nők munkavállalásával új szereppel bővült feladataik palettája, és ma már sokan játsszák a családfenntartás hagyományos férfiszerepét is. Emiatt nemcsak a családon belül vívják mindennapi harcukat a teendőikkel, hanem a munkaerőpiacon is az érvényesülésért, és belül, önmagukkal, a vágyott harmóniáért. A csapdahelyzetet tovább erősíti a média, amikor hamis képet fest azokról a celebekről, akik életük minden területén 100 százalékos teljesítményt nyújtanak.

A pszichológus szerint a számtalan női szerep összehangolása olyan feszültséget okoz, ami rontja a teljesítményt. Pedig az élet minden területén erős versenyhelyzet van, hiszen sok a rivális. A munkahelyen és a párkapcsolatban is könnyen lecserélhetők lettünk. Elromlott kapcsolatainkat egyszerűbb eldobni, mint megjavítani.

A színésznő, a kommunikációs tanácsadó, a műsorvezető, de még a pszichológus is beleesik néha abba a csapdába (mint oly sokan mások), hogy minden feladatát 100 százalékos tökéletességgel akarja megoldani.
l
Ha függetleníteni tudjuk magunkat a versenytől, és ha 60 százalékos teljesítménnyel is képesek vagyunk szeretni önmagunkat, akkor a társunk, a munkahelyünk is harmonikusabbnak lát – ezt tanácsolta Almási Kitti. Külön terápiákon tanítják a tökéletesség híveinek, hogy tanuljanak meg ne­-met mondani azokra a feladatokra, amelyek nem lényegesek, csak az időt rabolják és feszültséget keltenek. Természetes emberi igény, hogy szeressenek, és ha valakinek, vagy valamilyen helyzetre nemet mondunk, akkor ezt a szeretetet kockáztatjuk. Meg kell tanulnunk, hogy elhiggyük: akkor is szeretnek, elfogadnak mások, ha egy kérésüket nem teljesítjük.

Azt is meg lehet tanulni, hogy feladatainkat rangsorba állítsuk, és a nem fontosakkal ne foglalkozzunk.

Jánosa Barbara már belátta, hogy időzavar mindig lesz, és nem kell mindig, minden csatát megnyerni. Illúzió a tökéletesség, és el kell engedni azokat a feladatokat, amelyeket nem tudunk megoldani.

Szily Nóra azzal a példával vitte tovább a beszélgetést, hogy a gyerekkel leckéző anya gondolatai a munkáján járnak, a munkahelyén pedig azért szorong, mert nincs a gyerekével. Az emberi kapcsolatok szakértője erre a jelenségre azt mondja, hogy a munkahelyi teljesítmény és a gyereknevelés közti helyes arány megtalálását a bűntudat játszmája előzi meg.

Ebből lesznek a szorongásos alvászavarok – tette hozzá Almási Kitti, és a fogyás, attól függően, hogy ki mennyire lovalja bele magát a tökéletesség mániájába. Sérül a nő, az anya, a munkavállaló, és a bűntudat az élet minden területén tönkreteszi az örömérzetét, mert sehol nem tud elég jó lenni.

Elgondolkoztató fogalom a minőségi idő. Ami nem egyenlő azzal, hogy ki hány órát foglalkozott a gyerekkel, hanem hogy milyen intenzitással volt jelen az életében. Érdekes tapasztalat, hogy a „láthatásos gyerekek” többet kapnak a vasárnapi apukákból, mint ahány órát közösen eltöltenek, mert együttlétük valódi minőséget képvisel.

A tökéletességre törekvés sokszor izzadságszagúvá teszi a sikert. Ezért a pszichológus azt ajánlja, hogy ne az erőfeszítésről mondjunk le, hanem a versenyről. Azt kutassuk és találjuk meg önmagunkban, ami harmonikussá tesz, mert akkor össze tudjuk hangolni feladatainkat, és pozitív energiánk a környezetünkre is kisugárzik.

Pokorny Lia önvédelemből mond nemet. „Engem érdekel a pszichológia, a szakmám része az emberismeret, de még én is sokat tanultam a mai csajos délelőttből. Sokszor magamra ismertem beszélgetőtársaim megoldhatatlan feladathalmaza mögött. Egy éve van ugyan menedzserem, aki sok, időrabló elfoglaltságot levesz rólam, és megszűri a felkéréseimet, de még így is gyakran kerülök olyan helyzetbe, hogy ha valaki sokáig feszíti a húrt, akkor igent mondok, bár tudom, hogy ezzel összeborul az életem. Ezek a kellemetlen feszültségek mind rengeteg energiát visznek el, és ha nem marad már otthonra, a gyerekemre, akkor csak negatívan tudok hatni rá. Jó volt hallani a biztatást, hogy el kell engedni azt, amit nem tudunk megoldani, és hogy a mérce a harmónia legyen. Eddig én is listát készítettem a feladataimról, és mindig rossz érzés volt azzal szembesülni, hogy nem tudok a végére érni. Ezt úgy oldottam meg, hogy a feladatokat időben széthúzom, és akkor nem szorítanak annyira a határidők. Én hiszek abban, hogy az ember megszületésekor egy „puttonyt” kap az életé­ben elvégzendő feladataival. És nem hiba önvédelemből nemet mondani. Mert a lényeg, hogy megőrizzük és megéljük a legjobbat, azt, hogy nőnek lenni jó. 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!