Vámos Erika: apró kezekre vágyom

Szokásos sétám során a templomtéren hatalmas tömegre lettem figyelmes. Közelebb siettem, megláttam egy tűzoltóautót és egyenruhás embe-reket, a csődület egyre nagyobb lett. Befúrtam magam a tömegbe, ahol megláttam, hogy egy felöltöztetett alakot éppen egy tűzrakókosárba igyekeznek elrendezgetni. Kiszebábégetés lesz. Mert mi, itt Nagykovácsiban, így búcsúztatjuk a telet.

Nagyon büszke voltam. Kedvenc tévésorozatom volt a Szívek Szállodája, ami egy kisvárosi, a gyermekét egyedül nevelő fiatal nő életet mutatja be. Humoros, fordulatokkal teli, igazi kisvárosi karakterekkel és programokkal. Elmosolyodtam. Azt hiszem mindig ilyen életre vágytam. Bár csiszolni való még akad az életemen, de jó érzés tudni, hogy jó felé haladok.

Azonnal rohantam a szemben lévő zöldséges üzletbe, hogy izgatottan elhadarjam, milyen fantasztikus program van készülőben. Visszafelé a tömeghez közelítve feltűnt, hogy legalább annyi gyerek ugrándozik önfeledten a terén mint amennyi felnőtt kíváncsiskodott. Bizony. Itt gyerekkel kell lakni. Minden utcában óvoda, tánc- és kézműves házak, játszóterek.

Másnap otthon, míg a paprika és paradicsom vetőmagokat költöztettem a szaporító ládába, elkalandoztak a gondolataim. Elképzeltem, hogy biztosan eljön majd az idő, mikor már nem csak magamra kell gondolnom a veteményes megtervezésekor. Mikor majd apró kezekkel a tenyeremben sétáltunk haza együtt a kiszebáb égetésről. Hiszem, hogy lesz olyan is, amikor ezek az apró kezek segítenek majd a magok ültetésében.

Érzem, hogy nagyon hirtelen fog minden történni. Szóval holnaptól a sétáim során feltérképezem a környék összes játszóterét, kinézem a legbiztonságosabb parkokat és árgus szemekkel figyelem azokat a falubeli programokat, amiket majd meg akarok neki mutatni. Igen, eljött az ideje, hogy életem legnagyobb vágyáért is tegyek.