Vámos Erika: randevú lett a gipszelésből

A tegnapi sétám közben egy furcsa, eddig nem tapasztalt érzés tört felszínre bennem. Még el is mosolyogtam magam az utcán. Igen, határozottan jólesett szembesülni és örülni a felszínre törő őszinte érzésnek: élvezem, hogy önálló vagyok. 

Élvezem, hogy mindent problémát meg tudok oldani, lassan úgy barkácsolok, mint egy férfi és tegnap óta a lyukakat is begipszelem a falon! Bizony! Én egyedül megcsináltam. Sőt a rendelkezésemre álló pénz ésszerű beosztása is jól megy már, pedig ezzel korábban sokat szenvedtem.

Tegnap hosszú percekig molyoltam az élelmiszerüzlet fagyasztóládájában, hogy kiderítsem, melyik spenót megvásárlása volna a leggazdaságosabb. Figyelembe vettem az ár-érték arányt, lejárati időt, majd bevásároltam az akciós spenótból.

Komótosan számolgattam és bár kétszer is elmentem a mustárospolc előtt, nem vettem meg a kedvenc, méregdrága dijoni mustáromat, mert tudtam, hazafelé van egy másik bolt, ahol egy pont ilyen finom mustárt árulnak negyedennyiért.

Korábban soha nem tudtam bánni a pénzzel és még bőven van hova fejlődnöm, de ezek az apró jelek, döntések, amelyek észrevétlenül ütötték fel fejüket az életemben, egyértelműen fejlődésre utalnak. Beosztom a pénzem, lyukakat gipszelek be a falon. Büszke vagyok, elégedett és nagyon örülök a kicsit későn bekövetkezett felelősségteljes felnőtté válásomnak.

Talán látszik ebből valami a külvilág számára is. Mert mióta a megoldandó és csak halmozódó problémák előtt nem széttárt karokkal és kétségbeesett arckifejezéssel állok, azóta egyre több olyan emberrel találkozom, akik határozottan szeretnék, hogy részt vállaljanak a mindennapi életemben. A levegőben van valami? A magabiztosabb mosoly teszi, vagy a Segíts magadon, az Isten is megsegít elv érvényesül? Nem tudom.

De tény, hogy mióta nem ostorral üldözöm a körülöttem felbukkanó segítőkész férfit, azóta létrejöhetett néhány randevú, az érdeklődés pedig jót tett az arcbőrömnek is.