Test és lélek

Nem terhes, csak 23 liter folyadék van a hasában

Bors

Létrehozva: 2013.10.22.

Az ex-alkoholista Jo mája annyira tönkrement, hogy képtelen kiürülni a szervezetéből a folyadék, hiszen a méregtelenítésért felelős szerve felmondta a szolgálatot. Így háromhetente kórháza megy, hogy terhesre puffadt hasából fájdalmas módon lecsapolják a felgyülemlett litereket.

A 35 éves brit Jo mája annyira tönkrement, hogy már semmit nem képes lebontani, így a folyadék felhalmozódik a hasában, amit kizárólag kórházban képesek lecsapolni. Az eljárás nem éppen fájdalommentes, és háromhetente meg kell ismételni - írja a Daily Mail.

A lányból legutóbb 23 liter folyadékot csapoltak le, amelynek köszönhetően már akkora volt a hasa, hogy konkrétan úgy nézett ki, mint Octomom a kilencedik hónapban. A buszon sem kellett állnia, azonnal átadták neki a helyet és arról kérdezgették, mikor születik meg a gyermeke. Jo ettől nem túl boldog, hiszen egyrészt magának köszönheti, hogy ilyen beteg, másrészt, a hatalmas terhet sem könnyű cipelnie.

A lánynál az alkohol mértéktelen fogyasztása miatt májzsugorodása alakult ki, amelyen már csak transzplantációval lehet segíteni. A háromhetente kötelező hasi katéterezés miatt sem érzi magát túl jól, ezért is vállalta el, hogy a BBC filmet készítsen róla - több sorstársával együtt -, hogy prevenciós céllal lehessen az ő esetével is példálozni.

Jo korábban 5 évet dolgozott egy bárba, így minden nap karnyújtásnyira volt tőle az alkohol. A végén már 3 üveg bort ivott meg egy nap alatt. Most anyjával él és tiszta. Várja a transzplantációt, amelynek sikere közel sem 100%-os, sőt, a műtétbe bele is halhat.

A lányon kívül mást is bemutatnak, például egy 30 évest, aki már nem érzi a lábát, egy asszonyt, akitől két gyermekét vette el a gyámügy, mert nem volt képes letenni az alkoholt. A briteknél ugyanis nagyon meredeken emelkedik azon páciensek száma, akinél egyértelműen az alkohol tehető felelőssé a betegségükért.

A legtöbb alkoholista az egyszer élünk elvet vallja, amely néhány vallás szerint még működőképes elképzelés is, de azt az függők nagy része nem kalkulálja bele, hogy az sem mindegy milyen minőségben éljük le azt.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992311
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992311
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje