csicsóka Hűvösödik az idő, tartalmasabb menüt kér a szervezetünk, de mindennap pecsenyét sütni túlzás: a szervezetet is megterheli, ráadásul a pénztárcánk sem feltétlenül engedi meg. De megvan a megoldás! A burgonya tökéletes alapanyag, könnyen elkészíthető, s ha a fantáziánkat is használjuk, számtalan módon tálalhatjuk.
Képzeljük el a habosra kevert pürét, ahogy a tetején a kanál hasával nyomott kis mélyedésben, mint tengerszemben a hegytetőn, úgy ragyog a megolvadt vaj. Micsoda boldogság a sütőből előhúzni a rétegben felhalmozott, aranyra sütött karikákat, hogy a serpenyőben készített szalmakrumpliról vagy a vízben főtt petrezselymes burgonyáról ne is beszéljünk. A krumpli sosem megy ki a divatból, s energiatartalmának köszönhetôen fel is melegít a zimankós napokon.
A burgonya a tengerentúlról érkezett Európába az 1500-as évek végén, s itt emlékezzünk meg az ismeretlen katonáról, örök hála annak a spanyol hódítónak, akinek volt rá gondja, hogy ott ne felejtse, és magával hozza a kontinensre ezt a csodás növényt. A burgonya hosszú időn át segítette át az éhező családokat a különböző válságokon, ínséges időkön, de aztán a bajok múltán is megmaradt kedvencnek a konyhákban, messze megelőzve a salátákat és egyéb zöldségeket.
Magyarországon évente mintegy 50 kiló krumpli fogy egy személyre lebontva. A krumpli olcsó: kevesebb, mint egy kilóból öt tányért is megtölthetünk belőle, ami – főleg, ha ötkilós vagy annál is nagyobb kiszerelésben vesszük meg – igazán jó vásár. Kevés gazdaságosabb termék van a piacon, de a lényeg, hogy a burgonya ráadásul jóízű is, egész évben hozzáférhető, s fogások sora készíthető belőle. Nemcsak a menüsor, maga a hozzávaló is sokszínű.
A krumpli mindemellett még egészséges is – persze csak abban az esetben, ha a gumót héjastul főzzük meg, esetleg gőzöljük a lobogó víz fölött. Így maradnak benne a szervezetre jótékony hatású anyagok, míg ha bő olajban sül, s megszívja magát, az bizony kevésbé használ a szervezetünknek.
A burgonyából elkészíthető menüsor szinte a végtelenségig variálható. Az első reflex az örök kedvenc, a hasábburgonya, mellyel az összes gyereket azonnal az asztalhoz csábíthatjuk, de a felnőttek választhatják a rakott krumplit, avagy a sokkal kevesebb macerával elkészíthető klasszikus paprikás változatot is.
Sokan esküsznek az egészen egyszerű krumplilevesre, mely annyi jót tud tenni a gyomorral, de a burgonyának a tepsi is jól áll. Sokféle sajttal, esetleg tejföllel vagy vajjal a karikára vágott és gondosan egymásra terített, egyben megsütött burgonya is biztos siker.
Olcsó, egész évben kapni, s még egészséges is. Jusson télen gyakran eszünkbe a burgonya, üssünk fel egy szakácskönyvet, vagy csak kicsit használjuk a fantáziánkat, irány a piac, aztán a konyha, az asztalnál pedig mindenki boldog lesz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.