
A bőrápolás rengeteg apró részletből áll, ezért könnyű azt hinni, hogy minden szokásunk jót tesz a bőrünknek. Pedig sokszor éppen a legártalmatlanabbnak tűnő rutinok okozzák a legtöbb kárt, a bőrgyógyászok pedig egy véleményen vannak azzal kapcsolatban, hogy az alábbiaknak borzalmas következményük lehet.
Természetesen rettentően nehéz olyan hasznos és pontos bőrápolási tippeket adni, amiket mindenki alkalmazhat, hiszen ahány ember, annyi bőrtípus. Van azonban néhány fontos szabály, amiről a bőrgyógyászok egyöntetűen állítják, hogy tiltólistásak. Nézzük, melyek ezek!
Rengeteg olyan rutin terjed a közösségi médiában, amelyek számos lépésből állnak a teljes körű gondoskodás jegyében. A bőrgyógyászok azonban egyáltalán nincsenek oda ezekért a tippekért.
A túl sok termék irritációt és pattanásokat okozhat. Annyi rétegezéssel az sem világos, hogy a későbbi rétegek mennyit szívnak fel
– magyarázta Dr. Cindy Wassef a Womens’s Health-nek.
Bár jó ötletnek tűnhet a hármas antibiotikum kenőcs alkalmazása, ha megsérült a bőröd, viszont a neomicint tartalmazó kenőcsök teljes mértékben tiltottak, mivel ekcémát okozhatnak.
Te is azonnal kinyomnád, amint meglátod az arcodon, ugye? A szakértők szerint viszont nem szabad a pattanásokhoz érni, mivel a környező bőr begyulladhat, bőrpírt, duzzanatot és foltokat okozhat. A gyógyszertárban kapható pattanás tapasz, ami segíthet orvosolni a kellemetlen problémát. Továbbá estére lehetünk a legfrusztráltabbak, ami a pattanások túlzott birizgálásához vezethet és olyan nem kívánt nyomokat hagyhat, amelyek láttán mégis inkább a pattanásaidat nézegetnéd.
Ha ezt teszi, nem fogja tudni, melyik termék nyújt jótékony hatást a bőrének. Másrészt, ha reakciót tapasztal, nem fogja tudni, melyik termék a káros tényező
– hívta fel a figyelmet Dr. Ife J. Rodney a rossz szokásra. Az orvos szerint alkalmazz magadon egy terméket egy-két hétig, mielőtt kipróbálnál egy másikat.
Az orvosok azt tanácsolják, hogy mondj le minden dörzsölő hatású termékről, beleértve a bőrradírokat és kemény ecseteket, szivacsokat, mivel némelyikük túlságosan durva lehet a bőr számára.
Az alábbi videóban szépségszakértők lepleznek le 19 bőrápolási mítoszt:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.