Idén már több mint három évtizede annak, hogy Michael Crichton regénye alapján Hollywood egyik legendás direktora, Steven Spielberg valami olyat hagyott a vászon, ami egy csettintésre filmtörténeti mérföldkővé vált. A Jurassic Park világa, annak karizmatikus karaktereivel, fülbemászó taktusaival, szinte bármikor idézhető aranyköpéseivel és persze korszakalkotói technikai megoldásaival többgenerációs közönségkedvenccé, egy igazi gigafranchise-zá nőtte ki magát. A Parkot később további két alkalommal látogathatták meg a nézők, majd a produkció némi ráncfelvarráson átesve, Jurassic World címen ment tovább. Ugyan az új filmek izgalom és akció terén le tudták körözni elődjeiket, és a kasszáknál is olyan szépen muzsikáltak, mint ahogy John Williams zenét szerez, kritikailag lejtmenetet produkáltak. Az új trilógia abszolút mélypontja a Jurassic World: Világuralom volt, amit még a régi szereplőbrigád sem tudott megmenteni, annyira kínosra sikeredett. Így ideje volt már, hogy ismét némi friss levegőt leheljenek franchise-ba, amit az Újjászületés már címében megígért nekünk. Kritikánkból kiderül, hogy ez sikerült-e az alkotóknak.
Az expozícióból kiderül, hogy évekkel a legutóbbi felvonást követően járunk, a dinoszauruszoknak pedig több szempontból is bealkonyodott. Már senki sem hajlandó értük pénzt kiadni, unalmassá váltak az őslények az emberek számára, emellett pedig (ismét) a kihalás szélére kerültek, és csak egy tenyérnyi földterületen képesek túlélni. Egy pénzéhes üzletember azonban mégis lehetőséget lát bennük, és összeverbuvál egy tudósokból és zsoldosokból álló csapatot, ami annak reményében tűzi ki úti célul az dinók lakta övezetet, hogy annak minden tagja óriási pénzt szakíthasson az őslények DNS-mintájából készített gyógyszerekből.
Útjuk során a tilosban járó hőseink „belebotlanak” egy hajótörött családba, kikkel együtt folytatják titkos expedíciójukat, és némi emberveszteség és nyílt vízi akció után kettészakadva kényszerülnek átvészelni a vérszomjas szörnyetegekkel teli sziget borzalmait.
A projekt élére a Universal egy ígéretes duót nevezett ki: Gareth Edwards személyében a szörnyfilmek szakértője került a rendezői székbe, kinek nevéhez olyan sikermozik köthetők mint a 2014-es Godzilla vagy a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet, a szkriptet pedig az a David Koepp vette kezelésbe, aki a Jurassic Park-filmek első két fejezetének forgatókönyvéért felelt. Így tehát joggal várhatta mindenki, hogy valami olyat láthatunk a vásznon, ami egyszerre hoz frissességet a franchise-ba, de emellett hű is marad az eredeti alkotások hangulatához. Újjászületés helyett viszont sokkal inkább újrahasznosítást kaptunk.
Noha a főhajtás megvan a kezdeti epizódok felé, sok esetben képkockáról képkockára másol le az Újjászületés mára már klasszikussá érő jeleneteket, de ezek egy idő után már nem mosolyogtatják meg a lelkünket, hanem kínosan izzadtságszagú erőlködésbe csapnak át. Ezeken felül a Jurassic World 4. része elhozta magával az előző három fejezetnek azt a mentalitását is, miszerint mindenképp kell legalább egy (vagy több), laboratóriumban összekotyvasztott monstrum, és sokkal nagyobb kell legyen, mint az eddigiek.
A jedi visszatér-ben felbukkanó rancor nevű szörnyre kísértetiesen hasonlító D-Rexet viszont kis túlzással pont annyit láthatjuk a kész filmben, mint az előzetesben. Az a néhány képsor is természetesen pont éjjel került rögzítésre, így jóformán be kell érnünk mutáns repülő raptorokkal és a jó öreg T-Rex-szel.
Tekintve, hogy a vérmintákat begyűjtő brigád sztoriszála nem lett volna önmagában elegendő egy kétórás mozi játékidejének kitöltésére, muszáj volt beleírni a bajba került famíliát is a szkriptbe, akikhez ugyan kötődnek poénos pillanatok, nehéz őket nem szívből utálni. Igaz, az idegesítő gyerek karakterek már az eredeti franchise-ban is jelen voltak, itt az egész család annyira esetlen és bosszantó, hogy szinte bármikor feltűnnek a vásznon, az ember rögtön a fejét fogja tőlük. Nem mintha a zsoldoscsapat tagjai sokkal jobban meg lettek volna írva.
David Koepp, a forgatókönyvíró lényegében fogta Dr. Grant és Dr. Sattler karakterét a Park első részéből, és ráhelyezte a következő James Bond-film főszerepére esélyes Jonathan Bailey-re és Scarlett Johanssonra, akiket egy erkölcsi dilemmával fűszereztek meg egy kicsit, melyen a két szereplő a lezárásig rágódik. De komolyabb mélységéket ne várjunk a további szereplőktől sem. Rupert Friendről az elején kiderül, hogy a pénzért bárkit és bármit képes feláldozni, a Penge-remake-től nagy eséllyel elköszönő Mahershala Ali pedig az ő ellenpólusaként próbál egyensúlyt hozni a felhozatalba, ám ő sem több egy tipikus, elvekkel felvértezett, szerethető „rosszfiúnál”. A vizes lepedőt viszont nem szabad csak Koepp-re ráhúzni, hiszen a direktoron is látszik, hogy a káidzsúk, azaz a szörnyfilmek rendezésén belül a monstrumok dirigálásához még mindig jobban ért, mint a színészekéhez.
Bár nem gondolnánk, hogy sok ilyen ember lenne, de amennyiben valaki nem látott eddig egy Jurassic Park vagy Jurassic World-epizódot sem, azok most két és negyedóra alatt pótolhatják mindet. A marketinget kimaxoló Újjászületés ugyanis, csakúgy mint a benne lévő, genetikailag keresztezett szülemények, az eddigi felvonásokból, mesterségesen előállított szörnyszülött, melynek megvannak a maga momentumai.
Egy darabig szépen is építkezik, viszont mégis kártyavárként dől össze. A látvány és a még mindig „hidegrázós” hanghatások hiába kárpótolnak némileg minket, és hiába nincs már annyi kellemetlen, karkinyújtós dinószelídítés sem mint a Világuralomban, a Jurassic World-franchise-nak most már végre meg kellene tanulnia az elengedés fogalmát. Azonban a filmszéria anyagilag még mindig érinthetetlen, és most sem kizárt, hogy egymilliárd dollár felett fog termelni a kasszáknál, akárcsak az előző epizódok. A dinópark pedig minden bizonnyal továbbra is résnyire nyitva tartja majd kapuit, mert látogatók mindig is voltak, és mindig is lesznek.
10/5
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.