Sport

Videón irányítja játékosait a koronás Marco Rossi

K. D.

Létrehozva: 2020.11.12.

Bár koronavírus miatt elvesztette vezérét, Marco Rossi szövetségi kapitányt a magyar fociválogatott, a játékosok egészségesek, és már nagyon várják az év legfontosabb meccsét: az izlandiak elleni Eb-pótselejtezőt.

Forrás: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

Az egész ország futball-lázban ég, miután a magyar válogatottra kulcsfontosságú meccs vár Izland ellen, ahol a jövő évi Eb-szereplés kiharcolása a tét. Öt évvel ezelőtt, amikor Norvégia legyőzésével bebiztosítottuk a helyünket a 2016-os franciaországi kontinenstornán, valóságos fieszta vette kezdetét a dugig telt Groupama Arénában. Kis túlzással nem volt olyan magyar, aki ne énekelte volna a Soho Party nagysikerű slágerét, Az éjjel soha nem érhet véget című számot. A buli pedig az Európa-bajnokságon is folytatódott. A magyar szurkolók elárasztották Franciaországot, itthon pedig egy-egy siker után megbénították a várost. 

Nem szakad el teljesen a fiúktól

Az MLSZ lapzártánk utánra ígért információt arról, hogy a fertőzött szövetségi kapitány hová vonult karanténba, illetve hogyan próbálja majd segíteni a csapatot. Korábbi példákból ítélve ez lehet a forgatókönyv:

– A meccs előtt videón keresztül buzdítja majd a játékosokat, ismerteti velük a legfontosabb taktikát.

– Az ideiglenes kapitánnyal külön is értekezik, megbeszélik, a meccs alakulásától függően milyen változtatásokra lehet szükség.

– A szünetben telefonon további tanácsokkal láthatja el segítőjét.

Sajnos a koronavírus-járvány miatti korlátozások (zárt kapus meccs, bezárt éttermek, kocsmák, kijárási tilalom) miatt ehhez hasonló őrületre csütörtök este akkor sem számíthatunk, ha legyőzzük az izlandiakat, de abban biztosak lehetünk, hogy az egész ország a tévéképernyők előtt buzdítja majd a nemzeti csapatot. Reményeink szerint pedig jövő nyáron már a Puskás Arénában szurkolhatunk majd a portugálok és a franciák ellen, illetve utazhatunk Németországba.

Izland legyőzése azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, főleg úgy, hogy a válogatott vezére, Marco Rossi szövetségi kapitány elkapta a koronavírust, így nem ülhet le a kispadra az év legfontosabb meccsén. He­lyére minden bizonnyal segítője, Cosimo Inguscio ugrik be. Az 57 éves szakember korábban kétszer is helyettesítette az olasz mestert, és mindkétszer győzelmet aratott. 2018 novemberében Észtországot 2-0-ra (a Nemzetek Ligájában), 2019 júniusában Walest 1-0-ra (Eb-selejtezőn) győztük le az irányításával. 

Öröm az ürömben, hogy

a játékosaink között nincs fertőzött, így a legerősebb összeállításban léphetünk pályára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított