Sport

Súlyos beteg kislányon segít Dzsudzsák Balázs

Bors

Létrehozva: 2020.10.16.

Dzsudzsák Balázs százezer forintot és egy dedikált labdát ajánlott fel a hároméves, mozgáskorlátozott kislány, Panna megsegítésére.

Forrás: DVSC

Folyamatosan jótékonykodik a Debrecen 108-szoros válogatott focistája, Dzsudzsák Balázs. Nemrégiben a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Iskolának adományozott egy négyszázezer forint értékű hőkamerát, amellyel gyorsabban tudják mérni a diákok testhőmérsékletét a koronavírus-járvány idején. Most pedig százezer forintot, valamint egy dedikált labdát ajánlott fel egy súlyosan beteg hároméves kislány megsegítésére. Utóbbit elárverezik, a befolyt összeget pedig Panna gyógykezelésére fordítják. A gyermek születése óta egyfajta oxigénhiány okozta agyi eredetű bénulástól szenved, s bár szellemileg teljesen ép, mozgásában a betegsége miatt korlátok közé van szorítva. Kúszva közlekedik, felülni önállóan nem tud, de négykézláb helyzetbe szerencsére már ki tudja tolni magát.

Egy kedves ismerősünk által értesült Balázs a kislányom állapotáról, és rögtön felajánlotta a segítségét – mondta a Borsnak Panna édesanyja, Tóth Renáta. – Nagyon hálásak vagyunk neki a segítségért. Általa még többen figyeltek fel gyermekem betegségére.

A veszprémi család 1,8 millió forintot szeretne összegyűjteni, ennek jelentős részét egy robotos fejlesztésre költené. A modern technikának köszönhetően a gépben a helyes járásminta rögzül az agyban úgy, hogy ha kell a gerincről és a csípőről csökkenteni tudják a terhet, így elkerülhető az esetleges gerinc-, illetve csípődeformitás.

Rengeteg terápiát kipróbáltunk már, de ez a robot nagy áttörés lehet a kislányom számára. Az első alkalommal Panna 35 percen keresztül sétált, 700 métert tett meg teljesen szabályos lépésekkel. Eddig ekkora utat, ilyen minőségben összesen nem tudott teljesíteni – tette hozzá Renáta.

Dzsudzsák Balázs által dedikált labdára az Angyalok Jótékonysági Licit nevű Facebook-oldalon lehet felajánlást tenni. Az árverés csütörtök estig 150 ezer forintnál járt.

Ha bárki szeretne segíteni a kislánynak, azt a Panna Csodavilága Alapítvány számlaszámára (11748007-24821731-00000000) is megteheti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja