Sport

Végre kiderült, erre vágyik a legjobban Milák Kristóf

Bors

Létrehozva: 2021.08.02.

Hétfőn hazaérkeztek az úszók az olimpiáról.

Forrás: MTI

Eddig Milák Kristóf a tokiói olimpia legeredményesebb magyar sportolója. Az úszó egy aranyat és egy ezüstöt nyert a két pillangószámban – 200 és 100 méteren – utóbbiban alig marad le az amerikai Caeleb Dresseltől. Napokkal az eset után is rágódik még az eseményeken.

Talán ha kicsit korábban kezdem el a hajrát, akkor az is megvan. Persze így is nagyon elégedett vagyok

– mondta Milák, akinek – és persze úszótársainak – tiszteletére megtelt a reptéri váró.


Milák a tőle megszokott szerénységgel reagált arra, hogy számos világsztár, többek között Michael Phelps úszó és Jamie Lee Curtis színásznő is megemlékezett a 200 pillangón elért sikeréről.
– Nem foglalkoztam ilyen mértékben a külvilággal, csakis a versenyzésemre koncentráltam. Most viszont jöhet a pihenés ideje, néhány hétre biztosan kikapcsolok.

A bajnok édesapja szerint fia mindkét számban a maximumot érte el.
– Jólesett, hogy az amerikai ellenfél a magasba emelte Kristóf kezét, akkor – ha picit szomorkodtam is a második hely miatt – megnyugodtam – ismerte el Milák Mihály, aki feleségével, Ildikóval várta az újdonsült bajnokot. A házaspár elkészítette Kristóf kedvenc ételét is, marhapörköltet nokedlivel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715102110
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715102110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715102110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715102110
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk