Sport

Még mindig havi 800 ezret kap Hosszú Katinka után volt férje

Bors

Létrehozva: 2020.12.07.

Bár már 2018 májusában elváltak, volt edző-férje, Shane Tusup továbbra is havi 800 ezer forintot kap a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka után.

Forrás: Bors Archív

Az Iron Lady 2017-ben elért budapesti világbajnoki aranya az, amely az amerikai szakembert még  több mint egy évig a Kiemelt Edzői Programban tartja.

A járandóság nem jár alanyi alapon, ahhoz, hogy Tusup jogosult legyen rá, dolgoznia kell, méghozzá válogatott úszókkal. Szilágyi és Holoda a nemzeti csapat keretének tagja, azaz ennek a feltételnek megfelel. A korábbi és jelenlegi tanítványa legjobb eredménye számít, de több dobogós helyezést is mérlegelnek az elbírálásnál, mivel minden kategóriában van minimum- és maximumfizetés – mondta a Blikk-nek Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke.

Hosszú Katinka világbajnoki aranya után Shane Tusup 800 ezer forintot kap, vagyis az adható legmagasabb összeget, egészen 2022 januárjáig. A koronavírus-járvány miatt ugyanis beiktatásra került egy türelmi időszak, mivel az utóbbi időben nem voltak versenyek. Ha a sportolói addig értékelhető eredményt érnek el, akkor maradhat továbbra is a KEP-ben.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja