Kű az Aranycsapat Alapítvány nevében bejárja az egész világot, ezért pontosan tudja, mit beszél.
Ezt az őszt varázsossá tették Lovrencsicsék
– nyilatkozza a Vasárnapi Borsnak az 1978 májusában a Liverpool ellen az FC Bruges színeiben labdarúgó BEK-döntőt játszó egykori Fradi-ász.
– Glasgow-ban rengeteg magyar él, büszkék voltak arra, hogy a nagy hírű skót Celticet kiütötte a mi bajnokunk a BL-ből. Ugyanígy ausztrál földön, Sydney-ben és Melbourne-ben is éltette a mieinket ezer és ezer távolban élő hazánk fia.
Nem vitás, a világ két legjobb futballcsapatát, az FC Barcelonát és a Juventust sorsolták Nyonban a zöld-fehérek mellé, állapítja meg Kű, aki tudja: a G-csoport negyedik indulója, az ukrán Dinamo Kijev sem lebecsülendő tudású ellenfél. Igaz, mivel az Üllői útiak mestere, Szergej Rebrov ukrán, ráadásul dolgozott a Dinamónál is, ezért ellenük alkalmasint kitalál valami meglepőt.
A 72 éves Lajos mindössze annyi megjegyzést enged meg magának, hogy a zöld-fehér szakvezetés több magyar labdarúgót építhetne be a Fradiba.
– Azzal Rebrov segítene a magyar válogatottnak is – indokol.
Megjegyzi: elvárható lenne egy olyan befejező támadó megvétele, aki a Franck Boli, Tokmac Nguen kettősnél gyakrabban tűnik fel a riválisok kapuja előtt. A középpályán ugyan Sigér Dávidék jól tették a dolgukat – Dávid a Celtic ellen akkora gólt lőtt, hogy arról brit földön máig borzongva beszélnek a drukkerek –, viszont egy irányító-osztogató egyéniség hiányzik e csapatrészből. S még nincs vége, hiszen a védelem tengelyébe is vásárolhatnának egy kész játékost, ugyanis a 3. selejtező-körben a norvég Molde elleni idegenbeli találkozó második félidejében kapkodás ütötte fel fejét a hátsó alakzatok játékában.
– Persze nem egy Franz Beckenbauerre gondolok, hanem rá emlékeztető típusú bekkre – jegyzi meg Kű. Mindenesetre Európa legjobb 32 együttese közé eljutni példás bravúr, bár Lajos most azért mérgelődik, mert a koronavírus miatt csúszik közkedvelt, neve fémjelezte sportrendezvények lebonyolítása.
– A Kárpát-medencei összmagyar diákbajnokság sporttalálkozóinak döntőit a múltban a nyári hónapokban megrendezhettük, de amint azt a miniszterelnök úr elmondta: a jelenlegi vészes helyzetben kénytelenek leszünk megvárni, ameddig a pandémia csitul. Pedig mennyire büszke vagyok arra, amikor az elszakított országrészekben élő magyar fiatalok az anyaországi finálékban bizonyítják tudásukat!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.