Súlyos vádak, 19 évesen már válik a Barca-sztár

Vitor Roque
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 17. 20:45
Öt évvel idősebb feleségének hamar elege lett a focistából. Dayana szerint a brazil válogatott csatár szóban és tettben is rajta vezette le a feszültségét.

Alig egy évvel az esküvő után máris válni akar Vitor Roque felesége. A Betishez kölcsönadott brazil válogatott futballista még csak 19 éves, de öt évvel idősebb nejének, Dayana Linsnek nagyon elege lett belőle.

Feleségén vezette le a stresszt Vitor Roque?
Feleségén vezette le a stresszt Vitor Roque?        Fotó: NurPhoto via AFP

A 24 éves influenszer az Instagramon közölte több mint 420 ezer rajongójával: már elkezde intézni a válási papírokat.

– Sajnos nem működött a házasságunk. Akkor változott meg a hozzáállása, amikor Európába jöttünk. Azt hiszem, a futball nyomása miatt, és mert én voltam a biztos menedéke.

De szóban és nagyon kemény viselkedéssel vezette le rajtam a stresszt, amikről nem akarok beszélni.

Amikor megházasodunk, hisszük, hogy megtaláltuk a megfelelő társat. És mivel ezt hittem, mindent magam mögött hagytam. A szüleimet, az otthonomat, az egyetemet, a munkámat. Eljöttem egy idegen országba, hogy támogassan az ő életét – magyarázta Dayana, majd konkrét sérelmeket is felemlegetett a csatárral kapcsolatban.

– Például meg kellett kérdeznem, kivehetek-e valamit a hűtőszekrényből a saját házamban. A tehetetlenség érzése, amikor nem mehetsz ki ennivalót venni, és azt kell mondanod, hogy a kutyádnak lesz. Amikor úgy kell enni kérned, mintha idegenektől kérnéd – sorolta.

Habár hivatalosan még nem váltak el, de különköltöztek és mindketten törölték a közös képeiket a közösségi oldalakról.

Vitor Roquét tavaly januárban 30 millió euróért (12,4 millárd forint) szerződtette a Barcelona az Athletico Paranaensétől, majd augusztusban egy évre kölcsönadta a Real Betisnek. Ott ebben a szezonban 26 tétmeccsen 7 gól és 2 gólpassz a mérlege.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.