Csalódott

Mindenki találgat, Cristiano Ronaldo eltűnt a csúfos kudarc után

lm

2023. június 3. szombat 12:00

Cristiano Ronaldo csapatával, az Al-Nasszrrel végül elveszítette a szaúdi bajnoki címet az Al-Ittihaddal szemben, ezzel a portugál trófea nélkül maradt Szaúd-Arábiában.

Cristiano Ronaldo úgy csatlakozott januárban a szaúdi Al-Nasszr együtteséhez, hogy a klub kényelmes, nyolcpontos előnnyel vezette a bajnokságot (igaz, riválisai kevesebb összecsapást játszottak). A portugál hiába szerzett sok gólt a ligában (16 bajnokin 14-szer talált be), az Al-Nasszr lendülete megtorpant, minden kupasorozatból kiesett, kirúgta edzőjét, végül pedig a bajnokságot is elbukta a rivális Al-Ittihad ellen.

Cristiano Ronaldónak háromból két szaúdi trófeáról már le kellett mondania, és a harmadikra is kevés az esélye
Eltűnt a bajnoki cím után Ronaldo / Fotó: Getty Images

Ronaldo minden apró botlást igencsak nehezen viselt Szaúd-Arábiában, és úgy tűnik, a második hely igencsak betett neki lelkileg. A közösségi oldalán, az Instagramon hiába vártak tőle új posztot, eltűnt, több mint egy hete töltött fel új bejegyzést, mindenki csak találgat, mi lehet vele. Ráadásul az utolsó bajnoki találkozón még a keretbe sem került be, ezt biztos nehezen emészti meg. A 38 éves támadónak fel kell kötnie a gatyát, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a bajnok Al-Ittihad Karim Benzemával erősíti meg a támadósorát, az Al-Hilal pedig továbbra sem tett le Lionel Messi szerződtetéséről.

Ronaldo szerződése 2025. június 30-ig szól az Al-Nasszrrel és bár több pletyka is lángra kapott az elmúlt időszakban a nyári klubváltásáról, az ötszörös aranylabdás kijelentette, hogy Szaúd-Arábiában marad.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471519_auto_resized.jpg
origo.hu

Szörnyű tragédia Olaszországban: a tengerbe fulladt két magyar turista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19908_resized.jpg?avcount=1695501307
origo.hu

Tóth Andi teste foglalkoztatja Alekoszt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471630_auto_resized.png
metropol.hu

Meghan Markle hivatalosan is bejelentette: vége, nincs tovább

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471422_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hoppá: Zelenszkij váratlanul felbukkant Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471270_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ne keresgélj tovább, ők a leghűségesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471462_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Második alkalommal csatlakozott Zalaegerszeg a Szívünk napja országos programsorozathoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19907_resized.jpg?avcount=1695501307
origo.hu

Nem szereti takarni a hatalmas melleit a világbajnok sportolóból lett szexológus - képek 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471256_auto_resized.jpg
travelo.hu

A szardíniai homár, ami nem a tányérra, hanem a tengerbe jutott vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469702_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695501307
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695501307
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/yXHcIZJJ-8Xt2FDc_h7ssrUu8QxIOH6ZVf9nXTy3ae0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMmY5MzVkNjNlMjRkNmE4MGM1ZDQ5ZDc1MTZiZmJm.jpg
Stílus

A visszafogottól az extravagánsig: lelepleztük Szoboszlaiék civil ruháit a válogatottban – videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/YJh94AehMLWbSxjCYggf5G_rnPtbgL-VWuY0FnolKfc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5YWFlNTgyNzg1ODRiMjM5OTgxNWM2NDdlM2M0NzM2.jpg
Úszás

Elveszítjük Milák Kristófot? Határozottan válaszolt a világbajnok legenda