Klubrekord: Máris ünnepelhet a Ferencváros

Fradi
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 05. 20:38 / FRISSÍTÉS: 2023. május 05. 20:42
A Honvéd pénteken a Kecskemétet fogadta pénteken a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában. A végeredmény a Ferencvárost is érintette.
CHI

A Honvéd 1-0-ra verte a Kecskemétet a pénteki meccsen, és ennek nem csak Kispesten, hanem a Ferencvárosnál is örültek. Tudniillik a kispesti győzelem azt jelentette, hogy a második helyezett kecskeméti gárda a maradék három fordulóban már nem előzheti meg a Fradit, amely bebiztosította története 34. bajnoki címét.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A forduló előtt a zöld-fehérek előnye kilenc pont volt a második Kecskeméttel szemben, de mivel öttel több győzelmük van, mint legnagyobb riválisának, így már abban az esetben is ünnepelhettek, ha a különbség nem változik a két csapat között. Magyarán tudni lehetett, ha a Kecskemét a pénteki nyitómérkőzésen vereséget szenved a Budapest Honvéd vendégeként, akkor a Ferencváros szombaton már bajnokként lép pályára a Kisvárda ellen. A zöld-fehér alakulatnak ez volt sorrendben az ötödik bajnoki elsősége.

Az FTC klubrekordot állított be sorozatban ötödik elsőségével, erre ugyanis korábban csak egyszer, még 1909 és 1913 között volt képes.

A Honvéd ezzel a győzelemmel elmozdult a kieső helyről.


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.