Újabb Márkvárt-gól jön az Újpest ellen?

Újabb Márkvárt-gól jön az Újpest ellen?

foci
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 10. 10:15
Győzelemmel kezdte az idényt a Diósgyőr, amely a 150 NB I-es meccsnél járó, magánéleti drámán is áteső Márkvárt Dávid vezetésével az Újpest ellen is bízik a győzelemben.
T. D.

Márkvárt az első fordulóban a Honvéd ellen (2-1) lépett pályára 150.-szer az NB I-ben.

– Nagy dolog, hogy már ennyi meccs van a lábamban – mondta a Borsnak a háromszoros válogatott középpályás. – Ráadásul még csak 24 éves vagyok. Az elején, ahogy mások is, fokozatosan tűztem ki a célokat. Legyen meg a debütálás, aztán jó lenne már a tizedik bajnoki is. Hirtelenjében pedig máris egy szép jubileumi számhoz érkeztem.

A Puskás Akadémiától tavaly Miskolcra igazolt focista eddig mindenhol élvezte edzője bizalmát, ezért legtöbbször kezdőként számítottak rá. 

– Nagyon hálás vagyok azért, hogy Diósgyőrben is folyamatosan megkapom a lehetőséget, örülök, hogy hasznára lehetek a csapatnak, amely egyre inkább kezd összeérni – magyarázta a játékos, akit élete nehéz periódusán is a játék segítette át.

– A labdarúgás mindig itt van nekem. Mindent a játéknak rendelek alá, és rengeteg erőt merítek belőle, éppen ezért is szeretnék sikereket elérni a pályán – mondta a fiatal focista, aki bizakodva várja az Újpest elleni mai rangadót is.

– Szeretnénk tovább nyújtani a jó idénykezdést, és fantasztikus szurkolótáborunk előtt legyőzni a lila-fehéreket is. Jó lenne, ha esetleg góllal is ki tudnám venni a részem egy esetleges sikerből – mondta Márkvárt, aki DVTK- és Puskás-játékosként is betalált korábban az Újpest ellen, felcsútiként győztes találatot szerzett a Megyeri úton.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.