47 női induló között blöffölgetett: Balázs Klári fölvette a pókerarcot

47 női induló között blöffölgetett: Balázs Klári fölvette a pókerarcot

kártyajáték
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 10. 08:15
<p>Balázs Klári miatt soha nem látott nagyságú mezőny gyűlt össze a Ladies Open elnevezésű női pókertornán. Korda György­ felesége maga toborzott indulókat. </p>
K. D.

Feldobódva ült póker-asztalhoz Balázs Klári, aki sztárvendége volt a 10. Ladies Open versenynek, amelyet az óbudai Eurocenterben lévő Las Vegas Casinóban rendeztek, ahová alig lehetett beférni. Rekordlétszámú, 47 versenyző próbálta elhozni a 940 ezer forint összdíjazású viadal nyereményét. Az első három osztozott ezen az összegen. 

Volt olyan, aki 300 kilométert utazott, hogy Klárikával pókerezhessen, s az énekesnő mindent meg is tett, hogy minél többen eljöjjenek: 

– Koncerteken bemondtam, hogy lesz ez a torna, és aki velem akar kártyázni, az vasárnap itt megtalál – mondta a Borsnak a művésznő. Hozzátette, egyetlen tanáccsal látta el férje, Korda György: – Azt mondta nekem: Klárikám, csak érezd jól magad, ne idegeskedj, és akkor jönnek majd a jó lapok! 

Ez így is történt, az első néhány leosztásnál senki nem tudta megszorongatni sem. 

– Sajnos utána azonban több hibát is vétettem, így elveszítettem a megszerzett előnyömet. A célom, hogy a döntő asztalhoz odaülhessek – magyarázta Klári a viadal első szünetében, amikor a mezőny 42 fősre apadt.

– Egyébként – folytatta Klári – sikeres főpróbát tartottam pénteken, egy céges rendezvényen első lettem.

Miközben a feleség élesben küzdött, Korda György egy másik asztalnál kapcsolódott ki.

– Én sem szeretném, ha Klárika végig engem figyelne, tudom, ez csak zavarja a másikat. Ez az ő napja, élvezze a játékot – mondta Gyuri bá.

A verseny egyébként lapzártánk után fejeződött be, de ha Klárika végül el is hozta a fődíjat, biztosan nem ez a rekordnyereménye: egyszer egy szegedi tornáról a győztest megillető több mint egymillió forinttal távozott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.