Hosszú és Jakabos kibékült!

Hosszú és Jakabos kibékült!

béke
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 13. 09:15
K. D.

Amikor kiderült, hogy Jakabos Zsuzsa edző-férjének, Petrov Ivánnak a testvére, Árpád irányítja majd Hosszú Katinka felkészülését, megindult a csámcsogás meg az élcelődés, milyen remek hangulatú vasárnapi ebédeket ejtenek majd meg családilag. Közismert ugyanis, hogy a két rivális úszónő viszonya korántsem felhőtlen. Konkrétan nem beszéltek egymással.

Kajapöckölgetős perpatvar lesz az asztal körül?!

Hát a múlt heti, kazanyi Világkupa ezt alaposan megcáfolta. Fülig érő szájjal mosolyogtak, miután a 4x100-as vegyesváltóval bronzérmet nyertek.

Kibékültek volna?

– Meglepően jó volt a hangulat az egész csapaton belül. A két lány is kezd egymásra találni. A váltóban elért harmadik hely is egyértelműen annak tudható be, hogy egyre jobb a kapcsolat Katinka és a többi úszó között – fogalmazott a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes.

A háromszoros olimpia bajnok Hosszú és az Európa-bajnok Jakabos korábban szoros barátságot ápolt, elválaszthatatlanok voltak, edzőtáborok, versenyek alatt közös szobában lakta. Rivalizálás csak a medencében volt közöttük.

– Igazság szerint a viszonyuk Katka férje, Shane Tusup miatt romlott meg – tette hozzá az informátorunk.

S való igaz, maga Jakabos egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: „Amióta Katinka elkezdett úszni Shane-nel, azóta nem annyira beszélünk”.

Katinka tehát nemcsak a medencében kezdi visszanyerni régi önmagát, hanem az emberi kapcsolatok terén is.

Hőség tombol Dohában

Ma már Dohában, a Világkupa-sorozat második állomásán csobban medencébe Hosszú Katinka, akinek az ellenfelek mellett a pokoli hőséggel is meg kell küzdenie, ugyanis a katari fővárosban 39 fok van. Az Iron Lady, akárcsak Kazanyban, most is 11 versenyszámban indul a szombatig tartó viadalon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.