Kiderült, függetleníteni tudta magát a US Open első fordulójában a 13-szoros Grand Slam-győztes Djokovics elleni teniszmeccsen Fucsovics a magyar szövetséggel folytatott vitájától. Mint a Bors megírta, a legjobb honi férfi teniszező új kapitánnyal és milliós bónuszért lépne csak pályára a Davis-kupában, kedden mégis óriási küzdelemre kényszerítette a hatodik kiemelt szerb világsztárt. 2011 óta ő volt az első teniszező, aki szettet tudott nyerni egy Grand Slam-tornán az első körben Djokovics ellen.
Sőt a harmadik szettben Fucsovics 4:2-re vezetett, azaz felvillant a világraszóló bravúr lehetősége is, ám a szerb összekapta magát, és végül 6:3, 3:6, 6:4, 6:0-ra legyőzte magyar riválisát. A meccset hatalmas hőségben, 35 fokban vívták, és sokáig úgy tűnt, a magyar teniszező jobban boldogul az extrém körülményekkel. Djokovicsot egy-egy pont között a hányás kerülgette, az egyik szünetben egy hányóvödröt is kért a széke mellé. Végül kiderült, hogy a torna igazgatója által a harmadik szett után engedélyezett tízperces szünet a szerbnek kedvezett.
– Mindkettőnknek szüksége volt a szünetre, szenvedtünk, a túlélésért küzdöttünk – magyarázta Djoko. – Közös jeges fürdőt vettünk meztelenül, úgyhogy a meccs még be sem fejeződött, különleges helyzet volt.
Fucsovics elismerte, ő is nagyon kimerült, ráadásul neki nem kedvezett annyira a szünet.
– Büszke vagyok magamra, mert jól játszottam, de egy kicsit szomorú is, hogy a harmadik szettet nem tudtam behúzni – magyarázta Marci. – Rájöttem, nekem elég lett volna egy gyors zuhanyozás, a jeges fürdőtől teljesen lefagytam.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.