Velencében gondolázott szerelmével Pars Krisztián

Velencében gondolázott szerelmével Pars Krisztián

eltiltás
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 19. 12:15
Habár Pars Krisztián kalapácsvetô 2019. július 12-ig nem versenyezhet, ott akar lenni a tokiói olimpián.
(szabó)

A 2020-as induláshoz persze edzeni kell. Viszont csak 2019 áprilisától engedélyezik, hogy közösen készülhessen klubtársaival, illetve az edzőjével, Németh Zsolttal.

– Számítottam arra, hogy a nemzetközi doppingkódex alapján nem súlyosbítják az eltiltásomat, azaz érvényben maradt a Magyar Antidopping Csoport által kiszabott másfél évem. Ez idő alatt egyedül készülhetek, ezt senki sem tilthatja meg – mondta a londoni olimpiai bajnok kalapácsvető.

A szeptemberi újrakezdésig most igyekszik kipihenni magát.

– Évek óta nem éreztem magam ilyen jól, végre nem fáj semmim, a derekam sem, ami akadályozott még a sétákban is – folytatja. – A párommal jártunk Velencében, gondoláztunk is, majd a barátokkal Balatonfüreden pihentünk.

E napokban edzőjével felépíti a további edzésprogramot, amelynek végállomása Tokió. Felvetésünkre elárulja, a 17 év alatt, amióta atletizál, legalább 300-szor vettek tőle doppingmintát – mostani eltiltását kö­vetően viszont még nem. Azt is elárulta, nem szenved hiányt az anyagiakban, mert 36 évesen már kapja a bajnoki életjáradékát, igaz, extra kiadásokba nem veri magát. 

A nyáron perszer a futball sem maradhatott ki, figyelemmel követte a vb-n történteket.

– Szeretem a focit, tizenöt éves koromig Szentgotthárdon az ifik és felnőttek között is futballoztam. Olykor kapusként, de jobban kedveltem a támadó feladatokat. Ha nem is sorozatban, de lőttem a gólokat. Akkor 75–80 kiló voltam, ha beindultam, áttörtem a védősoron.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.