Mi lehet az oka annak, hogy a mintavételtől számítva majd egy év elteltével kapott súlyos büntetést Horváth Bence világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes kajakos? – vetettük fel Tiszeker Ágnesnek, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjének, miután kiderült: címeitől megfosztották és négy évre eltiltották a 25 éves sportolót, akinek a szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak. Ez a szer a vérképzést segíti elő, ezáltal több oxigén jut a szervezetbe, így növeli az állóképességet. A tavaly június 12-én, versenyen kívül levett mintája lett pozitív.
Csipes Tamara (2015. április: kokain)
Dombvári Bence (2015. április: kokain, 2016. június: sztanozol)
Dudás Miklós (2015. június: tesztoszteron)
Kucsera Gábor (2015. augusztus: kokain)
– A kajakos biológiai útlevelében találtunk eltérést. Ez alapján kezdtünk vizsgálódni. Amikor láttuk a gyanút az EPO-ra, akkor több korábbi mintáját is megvizsgáltuk. Az általános doppingellenőrzés során nem keresünk EPO-t, ezek speciális mintavételt igényelnek, ami roppant költséges – kezdte válaszát Tiszeker. Horváth a tárgyalás során nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra, a szer hogyan került a szervezetébe.
– A történelemben még nem láttam olyat, hogy véletlenül jut valakinek a szervezetébe ez a teljesítményfokozó. Beadni sem egyszerű: injekcióval történik – folytatta a MACS vezetője.
Tegnap szerettük volna megkérdezni Horváthtól is, miként került EPO a szervezetébe, ám nem reagált hívásainkra. Jogi képviselőjének, dr. Mohácsy Lénárdnak viszont felvetettük: hihető-e, hogy az EPO Horváth tudtán kívül szerepel a doppingmintájában?
– Erre nem kívánok válaszolni – reagált az ügyvéd, majd hozzátette, még nem tudja, fellebbeznek-e a MACS-döntés ellen.
Bence egyébként nem először került doppingügybe, igaz, az elsőből jól jött ki: 2016. július 22-én a szervezetében növekedési hormon atipikusan magas jelenléte miatt a Horváth, Szomolányi Ákos kettőst a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kizárta a riói olimpiai csapatból. Csakhogy kiderült, nem vétkesek, és ezt 2016. december 14-én a szövetség kommünikében ismerte be (igaz, az olimpiáról lemaradtak).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.