Hetente jár az Operába Kótai Mihály

Hetente jár az Operába Kótai Mihály

boksz
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 30. 09:15
<p>Több darabban játszik az edző nagylánya.</p>
K. D.

Gyakori vendég az Operaházban az egykori profi ökölvívó-világbajnok, Kótai Mihály, akinek tündéri kislányai énekelnek és táncolnak több nagy sikerű darabban is. 

– A lányaim a feleségemtől, Szabó Krisztinától örökölték a tehetséget, aki kiváló jégtáncos volt. Először korcsolyával próbálkoztunk, de az nem tetszett nekik. A nagylányomnak, a ki­lenc­éves Rozinak viszont élete a tánc, ezért ötéves korában levittük balettozni. Két évvel később pedig az énekbe is belekóstolt, és felvették az Operaház gyerekkórusába – monda a Borsnak Kótai. – Vannak olyan na­pok, amikor délelőtt a Diótörőben táncol, délután pedig a Jancsi és Juliskában énekel. Más na­pokon meg játszik a Bohém­életben is. De a sok próba, előadás nem mehet a tanulás rovására. Tavaly beszedett egy né­gyest, le is szidtam, hiszen ne­kem sosem volt négyesem. Mert a hármas volt a legjobb… Neki meg ez a legrosszabb jegye.

A korábbi remek bokszoló kisebbik szerelme, a hat­éves Liza szintén balettozik, mellette pedig ritmikus sportgimnasztikázik. A Fradi-

ed­ző el­mondta: kritikusak egymással a lányok, próbálják javítgatni a másik balettos mozdulatát, ez néha heves vitába csap át.

– Hihetetlenül zsúfolt a lányok programja, Rozinak néha ki is kell hagynia egy-két napot a suliból. Egész decemberben előadások vannak az Erkel Színházban. Az Operát felújítják, az zárva van – fogalmazott Kótai, aki nem minden fellépést néz meg, felesége, Kriszta azonban az összes előadáson ott ül az első sorban. 

Misi már annyira otthonosan mozog a balett világában, hogy több művészszel is jó kapcsolatot ápol. 

– Apáti Bencével bokszoltam is. De nem bánthattam, mert Li­za megfenyegetett. Azt mondta: apuci, ha Bence bácsit megütöd, soha többé nem adok neked puszit – mosolygott a korábbi WBC- és IBO-bajnok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.