Sport

Storck: Tudtuk, mire számíthatunk, mégis vesztes helyzetbe kerültünk

MTI

2017. június 10. szombat 10:20

A magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorrában, ahol pénteken 1-0-ra alulmaradt világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Forrás: Vadnai Szabolcs

Történelmi vereség

A pireneusi miniállam csapata, amely amatőr játékosokból áll és 186. a világranglistán, története során először szerzett gólt Magyarország ellen, ráadásul Marc Rebes 26. percben fejelt találatával meg is nyerte a találkozót. Andorra ezt megelőzően 2004 októberében, Macedónia legyőzésével szerzett három pontot tétmérkőzésen.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amelyben Tóth Bence újoncként szerepelt, a kínos vereség ellenére megtartotta harmadik helyét a csoportban, de immár nyolc pont a hátránya pótselejtezőt érő második helyen álló Portugáliával szemben.

A magyarok legközelebb augusztus 31-én Lettországot fogadják a kvalifikációs sorozatban.

A magyar válogatott az első perctől mezőnyfölényben futballozott, de ez nem lendületes játékának, hanem a visszahúzódó és a területet átengedő andorrai csapatnak volt köszönhető. Bernd Storck csapata sokkal többet birtokolta a labdát, ugyanakkor komoly veszélyt egyáltalán nem jelentett a hazai kapura, egyrészt a támadó harmadban jellemző tanácstalanság, másrészt a pontatlan játék miatt.

Az igazi hidegzuhanyt egy andorrai kontra jelentette, aminek végén Rebes betalált, így a pireneusi miniállam először volt eredményes a magyar válogatott ellen. Ezt követően Eppel Márton előtt adódott ziccer, de lövését hárította a hazai kapus. Ezután ismét csak meddő magyar mezőnyfölény jellemezte a meccset a szünetig. A magyar szurkolók nem épp irodalmi stílusban tudatták a játékosokkal, hogy gyengének értékelik teljesítményüket.

A folytatásra sokkal lendületesebben jött ki a magyar csapat. Ugyan helyzeteket ez sem eredményezett, de távoli lövésekből ezúttal már veszélyeztetett a válogatott, Dzsudzsák Balázs például centikkel tévesztette el a jobb sarkot, a többi esetben pedig Gomes védett.
    
Az idő múlásával egyre görcsösebbé váltak a magyarok, egyedül a csereként beállt Balogh Norbert tudott rendszeresen párharcokat nyerni a jobb oldalon, de gól ezekből a lehetőségekből sem született. Dzsudzsáknak volt még veszélyes lövése, de az egész meccsen nagyszerűen védett a hazai kapus, aki csapata legjobbja volt, így elévülhetetlen érdemeket szerzett az ország legnagyobb futballsikerében. A magyar válogatott alig egy éve még nyolcaddöntős volt a franciaországi Európa-bajnokságon, ezúttal viszont története talán legkínosabb vereségét szenvedte el.

„Tudtuk, mire számíthatunk, nem leptek meg minket, mégis vesztes helyzetbe kerültünk. A második félidőben kevéske lehetőségünket sem tudtuk kihasználni, így nagy blama lett a vége, amit nem lehet megbocsátani” - mondta az M4 Sportnak Storck, aki a jövőjét firtató kérdésre úgy válaszolt, nem ez a megfelelő pillanat, hogy erről beszéljen.
 

További cikkek

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Úszás

Megtörtént Hosszú Katinka nagy bejelentése

Ez is érdekelhet

vg.hu

Koronavírusban elhunyt az énekesnő, aki szándékosan fertőzödött meg

metropol.hu

Lehetetlen helyzet: Még együtt lakik Csuti és Kulcsár Edina, kerülik egymást a házban

life.hu

Tündéri fotót osztott meg két gyönyörű lányáról Berki Krisztián

szon.hu

Tombol az omikron - ennyi az új fertőzött Szabolcsban

origo.hu

Az előfizetők kárára módosított volna szerződést a Telenor, közbelépett a Médiahatóság

nemzetisport.hu

PL: sorozatban a negyedik bajnokiján maradt nyeretlen a Chelsea

origo.hu

Kérni sem kell, automatikusan jár a 25 év alattiak adómentessége

life.hu

Durva fotót tett közzé Farkasházi Réka: így nézett ki a műtétje után

metropol.hu

Brutális mínuszok jönnek, percek alatt több centis hó esik le

vg.hu

Magyarországnak még sohasem volt ekkora értékű aranytartaléka

origo.hu

75 éves lett Kitano Takesi - képgaléria