Újra káprázatos teljesítményével hívta fel magára a figyelmet Brianna Lyston. A 12 éves jamaicai sprinterlány először akkor hallatott magáról, amikor tízesztendősen a karibi bajnokságon megdöntötte a korosztályos rekordot 200 és 300 méteren is – ebben a korban még ez utóbbi távon is rendeznek versenyeket –, sőt a legnagyobb szenzációt éppen ebben a számban aratta, ugyanis több mint egy másodpercet vert a fiú győztesre is.
Nem sokkal később a 13 évesek között – alig volt több tízévesnél – 100-on és 200-on is megnyerte hazája bajnokságát, egy évre rá három számban győzött. Ezúttal már a középiskolások között versenyzett, a legfélelmetesebb teljesítményt 200 méteren nyújtotta: az elődöntőben 23,46-ot repesztett, körülbelül 15-20 métert vert a többiekre –, ami csak azért nem lett világcsúcs, mert a hátszél a megengedettnél nagyobb volt. A döntőben 23,72-t ért el, ezzel egy századdal maradt el az aktuális világrekordtól, de ezekkel az időkkel már a felnőtt világrekordtól is csupán két másodpercre van. Emlékezetes, azt az olimpiai bajnok Florence Griffith-Joyner futotta, 28 évesen.
Brianna a 23,46-os idejével 1956-ig megnyerte volna az olimpiákat, a 18 évesek világranglistáján is benne lenne az első nyolcban, néhány idényt eltekintve pedig minden évben megnyerte volna a felnőtt magyar bajnokságot.
A kislányt máris a világ leggyorsabb emberéhez, a szintén jamaicai Usain Bolthoz hasonlítják, aki ugyanezen a kingstoni versenyen villantotta meg először különleges képességeit 2001-ben. Azóta nyert 8 olimpiai aranyérmet és 11 vb-címet.
Brianna Lyston, aki amúgy egy átlagos általános iskolás, a hétköznapokban egyenruhában jár iskolába, és ugyanúgy nyegléskedik, ha tanulnia kell, minden bizonnyal hasonló karrierre számíthat. Nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy ezekkel a képességekkel ne legyen a világ legjobb futója néhány éven belül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.