Sport

Családja miatt sem hagyja ott Petry a Herthát

Szabó Sándor

Létrehozva: 2016.11.20.

A német Kicker magazin szerint Petry Zsolt, a Hertha BSC magyar kapusedzője nem hosszabbítja meg jövő júniusban lejáró berlini szerződését. E hír nyomába eredtünk, és megtudtuk az ellenkezőjét.

– Már tárgyaltam Michael Preetz-cel, a HBSC általános menedzserével – mondja Petry  –, és arról is beszéltünk, hogy mivel a feleségem és a két lányom Berlintől 620 kilométerre, Hoffenheimben él, a helyzetem nem túl rózsás, hiszen alig látom őket.

A kapus­edző és mun­kaadója abban maradt, bevonják a további egyeztetésbe Ali Bulutot, Petry menedzserét.

– Mielőtt megkérdezi, szó sincs arról, hogy pénzügyi természetű követeléseim lennének, bár nyilván anyagi dolgokról is egyeztet a klub és a menedzserem. Lesz egy-két tárgyalási forduló, de 2017 januárjában pont kerül az ügy végére. Feltehetően maradok Berlinben.

Hogy mennyi időre hosszabbít, még nem tudja, de a döntésnél mindenképpen szempont, hogy ugyan nagyon hiányzik neki a családja, a 18 csapatos Bundesligában óriási rang kapusedzőként dolgozni.

– Ráadásul most jó a csapatunk, amit – azt hiszem, ez nem túlzás – az utóbbi két évben Dárdai Palival közösen építettünk. Tippem szerint ősszel 29 pont körül gyűjtünk. Ha pedig a 2017-es tavaszunk sokkal jobban sikerül majd, mint a 2016-os, amikor gyakran botlottunk, az élcsoportban végezhetünk. Hogy ez dobogós hely lesz-e vagy sem? Ezt nem tudhatom.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek