Dombvári megint megbukott

Dombvári megint megbukott

Dombóvári Bence
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 07. 10:15
Sz. S.

Újabb botrány a kajakosoknál. Az egyik olimpiai versenyzőről kiderült, hogy anabolikus szteroiddal doppingolt. Hivatalosan nem tudni, ki a vétkes, ám a Ripost, az origo.hu és a nol.hu nevesített: Dombvári Bencéről van szó. A Honvéd-kajakos három számban (K-1, K-2, K-4 1000 méteren) kvalifikált Rióra, és nemrég azt nyilatkozta lapunknak, hogy a kvartettben nem rajtol a végső hazai válogatón, azt ugyanis Storcz Botond szövetségi kapitány megtiltotta. Nos, Bence most másfajta tiltással számolhat…

A 23 éves sportolóról megtudtuk, hogy stanozolollal élt. Doppingszak­értônk szerint ez kiment a divatból, ám ismét többen elővették. „Ősrégi szer”, a férfi nemi hormon, a tesztoszteron származéka, testépítő célzattal élnek vele. Kívülről nem kerülhetett Dombvári szervezetébe, azaz tudatosan élt a szerrel. Egyébként so­kaknak feltűnt, mennyire kirobbanó erőben van. Más kérdés, hogy a május 19-ei, duisburgi nemzetközi olimpiai pótválogatón, ahol az egyes és páros 1000 méteres távon riói rajtjogot szerzett, tiszta volt. A június 10-én, Szegeden a Magyar Antidopping Csoport (MACS) által, a második hazai válogatón elvégzett vizsgálat mutatta ki a pozitív eredményt.

A versenyző a fővárosban van, hívásainkra nem reagált, párosbeli társa, Hufnágel Tibor szintén elérhetetlen. Akárcsak Horváth Gábor, aki Dombvári szakosztály-igazgatója a Honvédnál. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője tudatta: az általuk nem nevesített kajakos ügye (még) nem doppingvétség. Kérheti a B próba elvégzését, amennyiben az a jövőhéten igazolja az A eredményét, hivatalosan is nyilvánosságra kerülhet a név.  

Kokszhistória

2015. május 1.: Dombvári és Csipes Tamara kokaint fogyaszt, 10 hónapra eltiltják őket.

2015. július 18.: Kucsera Gábor kokainnal megbukik, két évre elmeszelik.

2016. április 18.: Dudás Miklós szervezetében tiltott szintetikus tesztoszteront találnak.

2016. július 5.: a hivatalosan ismeretlen válogatott versenyző vizeletében stanozololra bukkannak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.