Egy év felfüggesztettet kaphat az exválogatott

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 20. 08:15
Több változat ismert arról, hogy a balatonakali művelődési házban rendezett buliról miért kellett kórházba szállítani a volt válogatott kézilabdázó G. Gy. fiát.
or

Egy helyi tinédzser születésnapját ünnepelték a fiatalok, s az egyik variáció szerint túlitatták G. tinédzser fiát, ezért kellett mentőt hívni hozzá. Azóta egy másik hír is szárnyra kapott, amely szerint a Gina nevű partidrogot keverték a fiatal kézis italába – ám ezt tegnap Balaton­akalin határozottan cáfolták.

Nos, fia balsorsáról hallva G. kocsiba ült, majd a művelődési házban – állítólag – fejszével fenyegetőzött, végül összezúzta az egyik asztalt. Más forrás szerint nem fejszével, hanem egy széles faléccel hadonászott. Kértük G.-t, tisztázza, mi is történt a buli estéjén, ám azzal hárította el a Bors megkeresését, hogy még pár napot kér, csak utána beszélhet.

Egy ismert fővárosi ügyvéd kérésünkre elárulta: nyilvános helyen elkövetett garázdaságért és rongálásért vehetik elő az exkézist. A helyzetét nehezítheti, hogy fiatalkorúakra ijesztett rá.

– A rendőrség gyaníthatóan kivizsgálja, hogy a parti résztevői mennyire ijedtek meg az erőszakos fellépés miatt, és hogy G. volt-e már büntetve. Mindent összevetve két évre felfüggesztve egy esztendő letöltendő börtönt valószínűsítek – mondta az ügyvéd.

Ám lehet egy másik következménye is a feltételezett erőszakos fellépésnek. Mivel G. a köztévében kézilabdameccsek szakértője, szinte bizonyosan felbontják a szerződését, s ezzel a meccsenként járó ötvenezer forintnak búcsút inthet.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.