Korrupt Blatter, meg a haverjai
A focibotrány kitartott egész évre, szinte minden hónapban letartóztattak valakit korrupció vagy pénzmosás gyanújával. Sepp Blatter FIFA- és Michel Platini UEFA-elnököt nyolc évre eltiltották a sportágtól. Blatter konkrétan belebetegedett a sztoriba, aminek az is a jele, hogy továbbra is hangoztatja: márpedig ő ártatlan!
Doppingolták a zsebüket
Kiderült, hogy az oroszok állami szinten, szisztematikusan adagolták a teljesítményfokozókat versenyzőiknek, így nem is lehetnek ott Rióban. Aztán távoznia kellett a nemzetközi szövetség éléről Lamine Diack elnöknek, nem mellékesen azért, mert a csúcsgóré keze is benne volt, hogy a botrány ne derüljön ki. Ja és persze saját zsebre dolgozott ő és meg a sleppje.
Fehérlő orrlikak
Nálunk a narkózásból lett divat, legalábbis a kajakosok sorban buktak meg kokainnal. Áprilisban Csipes Tamara és Dombvári Bence, a nyár végén meg Kucsera Gábor. Előbbi kettő az augusztusi országos bajnokságig pihent, utóbbi viszont sikeresen befejezte ezzel karrierjét. Szépséghiba, hogy a pontos verdiktet az ügyében továbbra sem sikerült kimondani.
Ujjujj!
Gonzalo Jara a Copa Américát nyert chilei válogatott focistája a torna egyik meccsén megujjazta az uruguayi Edison Cavanit. De az urológiai vizsgálat neki nem volt elég, a szája is járt, s azzal cukkolta Cavanit, hogy apját – aki közüúti balesetet okozott – lecsukják, és 20 évig börtönkoszton fog élni. Jarát klubja, a Mainz átadólistára tette.
Üsd vágd, nem apád!
A magyar–román Eb-selejtező előtti estén Budapest belvárosában 400 magyar fociultra tört-zúzott és rendőrökkel csapott össze. Összesen tizennyolc szurkolóval szemben indult eljárás, de ez esetben legalább működött az igazságszolgáltatás: két héttel később már tíz embert több éves letöltendő vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
Fiúk csadorban
A csalásnak a legkülönfélébb formái ismertek, de amit az iráni női labdarúgó válogatottban csináltak, az azért elég furcsa volt: nyolc focistájukról kiderült, hogy férfi, akik azzal próbáltak védekezni, hogy nemváló műtétre várnak. Legtöbbjük évek óta megbújt a fejfedők mögött, és azóta a szebbik nem legjobbjai között brillírozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.