Szegény legényből lett az ország hőse Kleinheisler

Mesébe illő történet Lackóé. S nem csak azért, mert Norvégiában játszotta első válogatott meccsét, és egyből gólt szerzett, hanem mert élete tényleg kész regény. Szegény körülmények között nőtt fel. Csütörtökön az egész ország megjegyezte a nevét.

– Kétéves volt, amikor azt mondtam: ez a gyerek futballista lesz – meséli Csobánkán nevelőapja, Horváth László. – Labdával kelt és feküdt, suli után sö­tétedésig rúgta a bőrt – mutat a pálya felé az apuka, s közben állandóan csörög a telefonja. A fia miatt gratulálnak neki.

A pálya mellett fiatal lány gyalogol, persze ő is ismeri a csobánkai Scholest. Bár ők még nem így hívták.

– Egy óvodába jártunk. Huncut gyerek volt – emlékezik vissza Anna a Vörösre. Akkoriban még így becézték. Később sem változott meg, a Petőfi Sándor Általános Iskolába járt, ahol a tanulás kevésbé kötötte le. Összefutunk a természetismeret-tanárával is, akinek rögtön eszébe jut egy régi történet:

– Az egyik évzárón őt nem olvasnivalóval jutalmaztuk, ha­nem márkás focilabdával. A szeme felragyogott, és ahogy visszaállt a sor végére, az ünnepség kellős közepén azonnal elkezdett futballozni. – Nem a csillogás és a pénz miatt akart focista lenni, hanem mert imádja ezt a játékot – teszi hozzá a tanár.

Hogy az iskolában kínlódott, azt az ötvenszeres válogatott Bognár György, a III. kerületi TVE klubvezetője is megerősíti: – El­mentem Csobánkára megnézni. Mondtam, ez a srác nem tehetség, kivételes képességű. De csak a fociban. Előfordult, hogy Smiri Elek, a klubban dolgozó, amúgy a III. kerületi Váradi utcai iskolában tanító edző nyomására sikerült csak átsegíteni a következő osztályba – mondja a szakember.

A büszke apuka végre befejezi a gratulációk fogadását. Azt hangoztatja, örökké hálás lesz mindenkinek, aki segítette a fia karrierjét, s kivált a felcsúti akadémiának, illetve Nagy Mi­hály menedzsernek, amiért gyermekét kiemelték a nehéz körülmények közül.

A grundról focizás zaja hallatszik. A kis játékosok mind ismerik Lackót. Sokat játszottak együtt, s nemrég mezeket is kaptak tőle.

– Nekünk ő a példaképünk – mondják mosolyogva. Ha van bennük kitartás, és csak feleannyira szeretnek focizni, mint Lackó, lehet, hogy a katari vb-n már valamelyiküknek tapsolhatunk. (Jegyzetünk itt.)