Ronaldo még szeretne gyerekeket

Cristiano Ronaldo
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 09. 09:15
A Cristiano Ronaldo éle­­té­ről készült dokumentumfilmben a Real Madrid klasszisa többek között elárulja, hogy az apaság gyökeresen megváltoztatta az életét. Szeretne még gyereket.
(t. n.)

Ma mutatják be Londonban a Cristiano Ronaldo életéből készült dokumentumfilmet a mozik. Az előzetesből kiderül, hogy a Real Madrid portugál szupersztárja őszintén beszél arról, mit jelent számára az apaság, és a Lionel Messivel folytatott különverseny az Aranylabdáért.

– Az apaság jó irányban változtatta meg az életem, hihetetlen, nagyszerű érzés – árulta el Ronaldo. – A ba­rátaim folyton azt kérdezik, akarok-e még gyereket, és mindig azt válaszolom, hogy igen, szeretnék, mert ennél nincs jobb dolog az életben. A fiam bármit megkaphat, de anyára nincs szüksége, csak rám.

Elég furcsa, hogy a portugál nem szeretné, hogy Ronaldo Jr megismerkedjen az anyjával, hiszen az ő kapcsolata legendásan jó az édesanyjával. Va­lószínűleg a focista döntésében az is közrejátszik, hogy fiát bér­anya hozta a világra.

– Sosem gondoltam, hogy egyszer is megnyerhetem az Aranylabdát, de már háromszor sikerült – magyarázza a portugál. – Persze hogy csalódott vagyok, amikor Messihez kerül az elismerés. Nem tudom, és nem is akarom az érzelmeimet palástolni. Az argentin pazar játéka még inkább motivál, mindig jobb akarok lenni nála. A saját szememben én vagyok a legjobb. 

Ödegaard is a nyomába érhet

Ronaldo öt olyan szupertehetséges futballistát is megnevezett, aki a jövőben esetleg a nyomába érhet. Ezek közül az egyik a ma­gyar válogatott elleni pótselejtezőre készülő, 16 éves csapattársa, a norvég Martin Ödegaard. A másik négy „trónkövetelő”: a holland Memphis Depay (MU), a francia Paul Pogba (Juventus), a belga Eden Hazard (Chelsea) és a brazil Neymar (Barcelona).

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.