Sport

Schumi felesége sejteti, hogy férje nem épül fel

(szs)

Létrehozva: 2015.05.11.

Michael Schumacher felesége, Corinna kiárusítja a család ingatlanjait. Úgy hírlik, hogy az F1-es pilóta nem épül fel, és ezt Corinna sem cáfolja.

Továbbra sem olcsó az egykori hétszeres autós világbajnok, Michael Schumacher orvosi kezelése. A Bunte című német lap szerint véglegesnek vehető, hogy a német exklasszis sohasem épül fel tökéletesen, vagyis a családnak arra kell berendezkednie, hogy Schumacher hátralévő életében milliókat kell költeni az ellátására és rehabilitációjára. A család jelenleg a svájci Glandban él, innen intézi a volt pilóta neje az üzleti ügyeket.

Schumacherék norvégiai üdülőjét az Oslótól északra található Trysilben egy ismeretlen külföldi személy februárban hárommillió dollárért (828 millió forintért) vette meg, pár napja Corinna 25 millió fontért (10,5 milliárd forintért) túladott magánrepülőgépükön. El­adják a franciaországi Meribelben lévő, rossz emlékű alpesi nyaralójukat is, amelynek vételára nem ismert, az viszont köztudott, hogy az expilóta és felesége 2013 decemberében ott pihent. Onnan indult síelni Schumacher, bukott, és súlyos agysérülést szenve­dett.

A német lap úgy tudja, a család 500 millió fontra (210 milliárd forintra) becsült vagyonát kezelő asszony boldogtalan, 46 éves korára végzetesen magányos lett, egy aranybirodalom közepén él, azt a Michaelt, akivel évekig boldogan élt, nélkülöznie kell, s ezt az állapotot érthetően rosszul viseli. Azért ad túl minden nélkülözhető értéken – azon felül, hogy finanszírozza életüket –, mert tudja: a férje többé nem veszi hasznukat, ráadásul egyre többször zördül össze apósával, Rolf Schumacherrel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025915
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025915
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025915
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025915
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el