Marin Cilic barátnője, a korábban Dubrovnik legszexibb lányának megválasztott Kristina Milkovic a US Open-diadal után árulta el: a teniszdöntő előtt egy garast sem tett volna szerelme győzelmére.
– A döntő előtti éjszakán Marin annyira feszült volt, hogy már-már félteni kezdtem, nehogy történjen vele valami. Nem lehetett ráismerni, annyira szenvedett. Mondtam is neki, nyugi, fiam, te már így is történelmet írtál, ha kikapsz a japán Nisikori Kej ellen, semmi gond – mesélte a szépség, aki hat éve egy Davis Kupa-meccs előtt hoszteszként ismerte meg Marin Cilicet, az új horvát hőst, s megtörtént velük az, ami oly sokszor másokkal is a világban: szerelem született első látásra.
Kristina szerint nem csoda, hogy párja csupa ideg volt a döntő előtt. – Tudott róla a teniszvilág, de berobbannia nem sikerült. A New York-i verseny első hetében például egyetlen újságíró sem kereste. Még horvát sem… Szerintem a döntőbe jutás valósággal sokkolta – árulta el a barátnő. Mint kiderült, s erről viszont már Marin mesélt utólag, ő maga is csak jóval a diadal után döbbent rá, mit is csinált New Yorkban.
– A döntő utáni sok közül éppen a harmadik interjúval végeztem, amikor odajött hozzám Boris Becker, megszorította a kezemet, s közölte, „Öcskös, most Grand Slamet nyertél, nem árt, ha tudod, ezt a tenisztörténelem örök időkön át jegyezni fogja.” Ekkor értettem meg igazán, hogy tényleg nem mindennapi dolog az, ami velem történik – mesélte az óriás termetű új csillag a zágrábi Jutarnji list újságírójának. Állítása szerint azonban már a torna kezdete előtt volt egy megérzése arról, hogy benne van a csoda.
– Alig pár nappal a US Open előtt, amikor Wawrinka lemosott a pályáról, eldöntöttem, hogy a kishitűségből elég volt, az élvonalban jegyeznek ugyan, de a középszerűségnek vége kell, hogy legyen. Az igazság az, hogy tényleg az esélytelenek tökéletes nyugalmával vágtam neki New Yorknak, s elkezdtek jönni a győzelmek.
Tulajdonképpen egyik sem zökkentett ki a nyugalmamból, csak akkor kezdtem remegni, amikor Roger Federert is kiejtettem. Istenem, ott álltam a mennyország kapujában, s akkor vetődött fel bennem, hogy esetleg nem jutok be – magyarázta az utolsó napok lelkiállapotát a horvát. A siker meglett, de attól még két lábon a földön jár.
– Ez egy nagy torna, az első igazán nagy, amit megnyertem, de nálam sokkal jobbak is teniszeznek manapság – szerénykedett. – Ha például Novak Djokovics az ellenfél a döntőben, egyáltalán nem biztos, hogy most engem ünnepelnek. Novak egyrészt jobb nálam, másrészt pedig sikeres döntőinek se szeri, se száma. Nisikoriról viszont tudtam, hogy ő is pont úgy érez és retteg az utolsó meccs előtt, mint én. Ez pedig azért jelentett valamit…
